Kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű családok segítése

Az idén is nyaralási lehetőséget kínál a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek az Erzsébet-program az ország több helyszínén - emelte ki a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője sajtótájékoztatón. Harrach Péter hangsúlyozta: a kabinet kiemelt fontosságúnak tartja, hogy felkarolja a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű családokat. Többek között ezt célozza az idén kibővült Erzsébet-program is.

A programban eddig 135 ezren nyertek lehetőséget nyaralásra, táborozásra, üdülésre, köztük 73 ezer gyermek. A program emellett idén több mint 5 ezer fogyatékkal élő ember számára kínál speciális üdülési lehetőséget. Tavaly alig egy tucatnyi tábor volt, az idén már több mint ötvenféle tábort hirdettek meg. 

Magyarné Braunsteiner Márta, a programba bekapcsolódó galgagyörki Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy óriási lehetőség az iskolájukba járó, sokszor hátrányos helyzetű gyerekek számára az Erzsébet-tábor. Az alsó tagozatos diákok már részt vettek egy háromnapos üdülésen, és hamarosan útnak indul egy újabb 30 tagú csoport Zánkára. Hozzátette: a programot ugyanakkor egy ponton „az útiköltségek faragása” területén még lehetne finomítani.

A sajtótájékoztatón a táborban részt vevő gyerekek arról számoltak be, hogy ha ez a lehetőség nincs számukra, nem tudtak volna elmenni nyaralni. Reményüket fejezték ki, hogy az Erzsébet-táborok a jövőben is lehetőséget kínálnak majd számukra a nyári kikapcsolódásra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!