A kommunizmus bűneinek feltárása lesz a cél

A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. Létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte az igazságügy-miniszter. A kormány lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák megfigyelőik nevét. A bizottság létrehozásával 23 év után lehetővé válik a kommunista rendszer hatalmi működésének megismerése. A testület létrehozásáról már tavasszal tárgyalt a Fidesz és a KDNP frakciója.

A testület - amely a tervezet alapján a kommunizmus bűneinek feltárása érdekében önállóan és az Országgyűlés kérésére is tehet megállapításokat, előterjeszthet jogalkotási javaslatokat - öttagú lenne, elnökét és két tagját az Országgyűlés választaná meg kétharmados többséggel, míg egy-egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezhetne meg. Megbízatásuk kilenc évre szólna és egyszer megújítható lenne. Kikötés, hogy a tagok - akiknek jogi vagy társadalomtudományi végzettséget írnak elő - egyike sem születhetett 1972. február 14-ét megelőzően, vagyis nem lehetett 18 évesnél idősebb a titkosszolgálatok 1990-es átszervezésekor.
 
Az indítvány alapján a bizottság feladata együttműködni az ügyészséggel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetőinek felderítésében, így büntetőeljárást is kezdeményezhet. Hatásköre kiterjed a hatalom birtokosainak - a diktatúra működésével összefüggő - személyes adatainak közzétételére is, amihez az érintettek írásbeli megjegyzést fűzhetnek. A bizottság tényállításai bíróságon nem támadhatók, és tagjai sem lennének felelősségre vonhatók az általuk közölt tény vagy vélemény miatt.
    
A javaslat emellett lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák az általuk megismert adatokat, így az őket megfigyelő és velük foglalkozó titkosszolgálati személyek nevét. Az iratokból csak más megfigyeltek, illetve a rendszer működtetői közé nem tartozó harmadik személyek adatait kellene kitakarniuk. Szintén lehetővé válik, hogy a hivatásos titkosszolgálati alkalmazottak, hálózati személyek, operatív kapcsolatok hozzátartozói megismerjék hozzátartozójuk szerepét a titkosszolgálat működésében.
    
A tárca közlemény szerint a bizottság létrehozásával 23 év után lehetővé válik a múlt mélyreható feltárása és a kommunista rendszer hatalmi működésének megismerése, fény derülhet a rendszert működtető pártállami vezetők tevékenységére. Ismertetésük szerint Magyarország az utolsó a volt kommunista országok közül, amely hasonló bizottságot vagy intézetet állít fel.
   
A testület létrehozásáról már 2012 tavaszán tárgyalt a Fidesz és a KDNP frakciója. A képviselőcsoport akkor arra kérte fel a kormányt, hogy május 15-éig dolgozza ki a bizottság felállításához szükséges szabályokat.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!