Koncentrációs táborba hurcolt magyarokra emlékeztek a szlovéniai Hrastovecben

A második világháború után a jugoszláv állam bosszúja miatt koncentrációs táborba zárt több mint félezer magyarnak állítottak emlékművet a szlovéniai Hrastovecben – tájékoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Lendván az MTI-t. A KDNP elnöke szlovéniai látogatásának keretében a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodájának megnyitása kapcsán járt a muravidéki magyarság székhelyén.

Ezt megelőzően pedig emléktáblát avatott fel a Mariborhoz közeli Hrastovecben. Az emléktáblát a szlovéniai magyarok helyezték el a magyar kormány támogatásával és a szlovén állam jóváhagyásával.

Semjén Zsolt felidézte, hogy 1941-ben, amikor a Muravidék visszakerült Magyarországhoz, innen a magyar hatóságok Sárvár környékére internálták, „emberi jogaikban megsértették” azokat, akiket korábban a jugoszláv hatóságok telepítettek be az olaszok által elfoglalt területekről. „A jugoszláv bosszú az volt” a második világháború után, hogy pontosan ugyanannyi magyart – terhes anyákat, gyerekeket, idősebbeket – deportáltak Hrastovecbe, koncentrációs táborba, ahol sokan meghaltak közülük.

A tábla avatásán a túlélők közül is többen jelen voltak, köztük volt egy olyan asszony is, aki a kastélyépület környezetében berendezett tábor falai között született, édesanyját terhesen hurcolták ide. Az avatásra készült egy információs füzet is szlovén és magyar nyelven, amely visszaemlékezések alapján foglalja össze a Sárvárra internált szlovénok és a Hrastovecbe hurcolt magyarok szenvedését.

Semjén Zsolt „nagyon komoly politikai áttörésként” értékelte a magyarok kálváriájának szentelt emléktábla elhelyezését. „Ahogy nekem nem jelent problémát a magyar állam képviselőjeként fejet hajtani az ártatlanul szenvedett szlovénok emléke előtt, ugyanúgy elvárjuk, hogy a szlovén hatóságok és a szlovén állam is fejet hajtson az ártatlanul meghurcolt és megnyomorított magyarok emléke előtt” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Értékelése szerint rendkívül pozitív, hogy „ez a kiengesztelődés megindulhatott, és méltó emléket állíthattunk a magyar áldozatoknak”. „Mindez pedig példaértékű lehet a délvidéki magyar áldozatok vonatkozásában is” – tette hozzá Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!