Le kell rövidíteni a választások kiírásának határidejét

Lerövidítené az országgyűlési választások kiírásának törvényi határidejét a Fidesz és a KDNP, hogy mindenképpen a júniusi európai parlamenti választással egy időben lehessen megtartani egy előre hozott parlamenti voksolást - jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője és Semjén Zsolt, kedden, sajtótájékoztatón. A KDNP elnöke szerint költség- és polgárkímélő javaslat, hiszen lényegesen rövidebb kampány lesz, és olcsóbb.

Semjén Zsolt elmondta, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint jelenleg legkésőbb 72 nappal a szavazás időpontja előtt kell kitűzni az országgyűlési választásokat, ez a határidő viszont csütörtökön lejár. A Fidesz és a KDNP ezért azt kezdeményezi, hogy rövidítsék 42 napra ezt az időszakot.
 
Semjén Zsolt azt mondta: az indítvány alkotmányjogilag nem kifogásolható, precedensként a népszavazások szintén rövidebb, 43 napos kampányidőszakát hozta fel példaként. Szólt arról is, hogy a kopogtatócédulák gyűjtésének időtartamát ötről két hétre szintén le kellene rövidíteni. Szerinte költség- és polgárkímélő javaslat, hiszen lényegesen rövidebb kampány lesz, és olcsóbb.
   
Arra a kérdésre, hogy a kisebb pártok számára diszkriminatív lehet ez a szabály, mert nehézséget okozhat a rövidebb gyűjtési határidő, Semjén Zsolt azt mondta: meg kell szerezni az emberek támogatását és akkor nem jelentkezik ez a probléma. Elmondta azt is, hogy a kétharmados többséget igénylő módosításról nem egyeztettek előzetesen az MDF-fel és az SZDSZ-szel.

Ha a parlament az április 14-i vagy 20-i ülésén döntene erről a kétharmados módosításról, akkor még június 7-én, az EP-választással egy időben meg lehetne tartani az előre hozott választásokat.

+

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György vagy bárki más – mondta kérdésre válaszolva Szijjártó Péter. Mint mondta, a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet. Hozzátette: a magyar embereknek nem lenne lehetőségük Surányi Györgyről és programjáról szavazni, így csak egy illegitim ingatag, átmeneti kormány tudna létrejönni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!