Lehetünk erősek és sikeresek

Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. „Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető dolgozik is rajta” – fogalmazott a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, az Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel. Orbán Viktor beszédében felidézte a védekezésben megmutatkozó példátlan összefogást.

Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy az évszázad dunai árhulláma éppen akkor jött, amikor az Európai Unió újabb igazságtalan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt. És éppen az árvízi védekezésben megmutatkozó példátlan összefogás volt az a pillanat, ahonnan „újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek” – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, hogy az összefogás és a győzelem „felbátorította a fáradófélben lévő Magyarországot”.

Előtte ugyanis kezdett úgy tűnni, hogy „túl sok, túl nehéz, (...) hogy nem fogjuk bírni, és nem fog menni. Mintha minden és mindenki összefogott volna ellenünk. (...) Felütötte fejét a kétség: lesz-e egyáltalán ennek a sok küzdelemnek valaha is vége” – idézte fel.

Kilátástalannak tűnő helyzetet is képesek vagyunk megfordítani

„Ma már tisztán látni, hogy ez fordította meg a lelkekben a már feladás felé araszoló érzéseket. Ez hozta meg a lelki fordulatot, ez hozta meg a győzelmet” – értékelte a kormányfő, aki szerint a dunai árvíznél a magyarok megmutathatták, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetet is képesek megfordítani – pusztán az összefogással, ami szerinte az idei év legnagyobb sikere.

Ezután elhittük, hogy „amit eddig elvégeztünk, nem volt hiábavaló. És valóban (...), jönni is kezdtek sorban a látványos gazdasági eredmények”, amelyek alapján kijelenthető, hogy Magyarország jobban teljesít – mondta Orbán Viktor.

A bajban összefogásra van szükség

Elvégezve az idei év számvetését a miniszterelnök kifejtette: sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi csődből, megindult a növekedés, százezer forint fölé emelték a minimálbért, sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, 20 százalékkal csökkent a rezsi, és jövőre jön a kiterjesztett családi adókedvezmény, valamint a gyed extra. „Igaza van annak, aki azt mondja, hogy erre még a virtigli szociáldemokraták is csak csettinthetnének” – fogalmazott.

Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a válság éveiben a családoknak küzdeniük is kellett, s küzdelmüknek fontos tanulsága, hogy közülük csak azok tudtak talpon maradni, amelyek a bajra összefogással válaszoltak. Ugyanez a helyzet az országok esetében is: azok tudtak talpon maradni, ahol a baj nem az ellentéteket erősítette fel, hanem az összefogást – tette hozzá, majd Magyarországra kitérve azt mondta: kormányának kötelessége volt használni a kétharmados parlamenti felhatalmazást, és felvette a harcot a szocialistáktól örökölt hatalmas adóssággal, a munkanélküliséggel és a hiánnyal, valamint a bankokkal, az európai baloldallal és a brüsszeli bürokratákkal is.

„Jó érzés, hogy végre annyi év után nyugodtan, kellő mértéktartással, arányérzékünket megőrizve (...) arra gondolhatunk, magunk is elhihetjük, volt értelme a küzdésnek” – zárta szavait Orbán Viktor.

Közös erővel még a rekordot döntő áradás is legyőzhető

A Polgári Magyarországért Díjat Mádl Dalma, néhai Mádl Ferenc államfő özvegye adta át Szilvágyi Gergelynek, aki kerekesszékből segítette a homokzsákok töltését a dunai árvíz idején, továbbá a védekezésben szintén részt vevő Füsi Csaba és Miletics Andrea katonaházaspárnak, valamint a kárpátaljai Dercen község egyházi önkéntes tűzoltóinak, akik szintén segítették az árvíz idején a munkálatokat.

Balog Zoltán, a  Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében azt mondta, hogy az idei dunai árvíz idején az összefogás rámutatott arra, közös erővel még a rekordot döntő áradás is legyőzhető.

A díjazottak nevében a derceni önkéntes tűzoltók egyike, Zsukovszky Miklós esperes nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést. „Azt tettük Tahitótfaluban, amit tennünk kellett a magyar testvéreinkért, barátainkért, úgy éreztük, itt a helyünk” – mondta, felidézve a dunai árvizet.

A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat. Az alapítvány minden évben egy olyan embernek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre. Olyan értéket, amellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!