Lejárt a megszorítások ideje!

Orbán Viktor szerint a megszorítások ideje lejárt, a jövő kulcsa a gazdasági növekedés beindítása lehet – írta mai számában a 24 Óra. A lap tatabányai látogatásán készített interjút a Fidesz elnökével, aki az építőipart tartotta a magyar gazdaság indítómotorjának, és kijelentette: a szlovákoknak komplexusaik vannak, önigazolási kényszerrel küzdenek; szerinte a következő kormánynak új alapokra kell helyeznie a magyar–szlovák kapcsolatokat.

Orbán Viktor a lap kérdésére válaszolva az áprilisi választások után felálló új kormány legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését nevezte, kiemelve az építőipar szerepét, a kis- és középvállalkozók bevonását. Az interjú szerint a Fidesz első embere nevetségesnek tartja a szlovák nyelvtörvényt. Kijelentette:„A szlovákoknak komplexusaik vannak, hiszen az övék egy fiatal állam, amely folyamatos önigazolási kényszerrel küzd. Különösen, hogy egy ezeréves magyar állam szomszédságában kell definiálnia a létezését.” Szerinte a következő kormánynak új alapokra kell helyeznie a két ország közötti kapcsolatokat.

A pártelnök kiállt a nyugdíjak értékének megőrzése mellett és megerősítette, hogy a Fidesz megakadályozza a nyugdíjpénztárak privatizációját. A harminc év múlva problémássá váló nyugdíjrendszert növekvő gyermeklétszámot eredményező családtámogatással stabilizálnák. Az újság beszámolója szerint Orbán Viktor felkérte Tatabánya polgármesterét, Bencsik Jánost, hogy állítson fel otthonteremtéssel és lakáskorszerűsítéssel foglalkozó munkacsoportot.

A 24 Óra kérdésére a Fidesz elnöke kiállt Meggyes Tamás esztergomi polgármester és országgyűlési képviselőjelölt mellett. Mint mondta, Meggyes ügyeiről csak annyit tud, amennyit az újságokból olvasott, az ügyek kivizsgálásához szükséges állami eszközök a kormány kezében vannak, amíg ezek a vizsgálatok nem tártak fel semmit, kitart Meggyes Tamás mellett, akit jó polgármesternek tart.

Orbán Viktor a 24 Órának elmondta, a gazdasági kamarával közösen már felállítottak egy bizottságot, amely egy német mintára épülő szakképzési rendszert dolgoz ki, amellyel orvosolható az a probléma, hogy Magyarországon minden negyedik fiatal munkanélküliként kezdi az életet és szakmához sem jut.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!