Ma délután tartja országértékelő beszédét Orbán Viktor

Ma tartja hagyományos országértékelő beszédét Orbán Viktor, aki 1999 óta most tizenegyedik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét. A budai Millenáris Parkban délután négy órakor kezdődik a rendezvény, amelyen Orbán Viktor beszéde előtt Martonyi János volt külügyminiszter, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke mond köszöntőt a mintegy 800 meghívott vendég előtt. Orbán Viktor beszédét a fidesz.hu, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió is élőben közvetíti.

A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet, amelyet azóta minden januárban, illetve februárban, Budapesten mond el.

Ez lesz az első alkalom, hogy március elején tartják a rendezvényt, ugyanis az idén kétszer is módosítottak az időponton: először február 18-ra tűzték ki az országértékelő időpontját, majd ez a dátum február 20-ra, végül pedig március 6-ra módosult, a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásai miatt. Tavaly a Fidesz elnöke február 13-án tartotta országértékelő beszédét a Syma csarnokban. Ekkor a közelgő népszavazás volt a fő téma; a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy a népszavazáson az igenek győzelme egy új korszak nyitánya lesz, és március 9-én Magyarország elindulhat a változás útján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!