Magyarország 21. lett az éremtáblázaton

A férfi vízilabda-válogatott győzelmével három arannyal, öt ezüsstel és három bronzzal zárt a magyar olimpiai csapat Pekingben. A férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államok legyőzésével nemcsak a pekingi harmadik elsőséget, hanem a magyar sport 160. aranyérmét is megszerezte. Magyarország az összesített éremtáblázaton a 21. helyen végzett. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csalódott a szereplést illetően. „Nyolc olyan helyzet akadt az olimpián, amikor egyetlen tuson vagy ponton múlt az érem" - mondta.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csalódott a szereplést illetően, mert szerinte a háromszor hat érem benne volt a csapatban. „Ugyanakkor senkit nem illetek negatív szóval, a szakszövetségeknek kell megmondaniuk az okokat, nem kell egymásra mutogatni. Százhetven nagyszerű sportember képviselte a magyar színeket Pekingben, ők bejutottak a világ legjobb 10 500 sportolója közé."

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hozzátette: amikor az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy minden éremből hatot vár, hozott anyagból dolgozott. „Megnéztem, mit várnak a szakszövetségek, és az összesítést elosztottam kettővel, így jött ki a 18 érem. Ez benne volt a csapatban. Nyolc olyan helyzet akadt az olimpián, amikor egyetlen tuson vagy ponton múlt az érem" - mondta Schmitt Pál. A MOB-elnök hangsúlyozta, büszke arra, hogy egyetlen doppingeset sem volt a magyar csapatban, és sikerült, ha nem is nagy számban, ismét példaképeket állítani a fiatalok elé.

„Ahogy elvárjuk a szakszövetségektől, hogy készítsék el értékelésüket, ugyanúgy kérjük a döntéshozókat, pártoktól függetlenül, hogy nézzék meg saját teljesítményüket, ha azt akarják, hogy versenyben maradjunk. Tisztelettel kérjük őket, a magyar sporttudomány, a létesítmények, a sportegészségügy finanszírozását, az egyesületek, szövetségek, edzők anyagi és erkölcsi megbecsülését értékeljék ki” – mondta Schmitt Pál. „Ezeken a területeken feltétlenül előrébb kell lépnünk, elsősorban a finanszírozás és a szemlélet területén. Vessék össze az adatokat, nézzék meg az Európai Unió nyitott könyveit, hol tartanak más országok, és vonják le a következtetést. A MOB is kész széleskörű összefogást kezdeményezni” – fűzte hozzá a szervezet elnöke.

Schmitt Pál kérdésre válaszolva kijelentette, ha volt is olyan illúzió, hogy Magyarország sportnagyhatalom, azzal le kell számolni. „Meg lehet számolni, hogy hányan öttusáznak, vízilabdáznak vagy vívnak – nagyhatalomról ne is beszéljünk. Eddig nagy tudású edzők és elhivatott sportolók találkozásából szép eredmények születtek. Ennek így, ilyen körülmények között vége” – mondta.

+

A huszadik helyen álló Lengyelország eggyel több ezüstöt gyűjtött, mint Magyarország, de ugyanúgy tíz érmet szerzett. A legtöbb aranyat, ötvenet a rendező Kína sportolói szerezték, a legtöbb érem, száztíz az Egyesült Államoké.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!