Magyarország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta az árvíz idején

„Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár”, most a helyreállítás a következő feladat – jelentette ki Orbán Viktor Mohácson. A kormányfő a városi kompkikötőnél tartott, az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta az árvíz idején, a védekezés is egy magabiztos, cselekvő ország teljesítménye.

„A veszély elhárításához három dologra: összefogásra, jó szervezettségre és szakértelemre volt szükség” – tette hozzá Orbán Viktor, és köszönetet mondott a munkálatokban részt vett hivatásosoknak, vízügyi szakembereknek, önkénteseknek, a védekezők ellátásában részt vevőknek és a sajtó munkatársainak is. Összefoglalásként elmondta: 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de a gátaknál dolgozók száma ennél jóval nagyobb volt. A védekezés során 10 179 000 homokzsákot és 242 500 köbméter homokot használtak fel. Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük a szervezett védekezésnek köszönhetően csak 1570 embert kellett kitelepíteni – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a védekezés irányítását 81 településen vette át az állam az önkormányzattól, s mind a 64, veszélyes anyaggal dolgozó Duna melletti üzemet sikerült megvédeni, ezen létesítményekből szennyező, fertőző anyag nem került a vízbe. Kiemelte a búvárok teljesítményét, összesen ezer órát töltöttek a víz alatt, hogy javítsák a gátakat.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy bár a „nagy víz kiment az országból”, figyelni kell Szerbiára, mert ott van a védekezésnek egy olyan szakasza, ahol ha baj lesz, egy öblözetben „több mint tíz településünk” is nehéz helyzetbe kerülhet.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy még Magyarországon is van egy-két pont, ahol sürgősek a teendők. Példaként hozta fel Dunaszekcsőt, ahol éjszaka is mintegy százan dolgoztak a védművek megerősítésén, és Mohácsot, amelyet szintén sikerült megvédeni, és ahol két-három héten belül megoldhatják az árvíz következményeként fellépő szennyvíz-elvezetési problémát.

„Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!