Magyarország és Lengyelország is nyertese az uniós költségvetésnek

Áder János szerint a közös erőfeszítések eredményeként Magyarország és Lengyelország is nyertese az Európai Unió következő hétéves költségvetésének. Az államfő kétnapos lengyelországi látogatásának kezdetén beszélt erről újságíróknak, miután Varsóban fogadta őt Bronislaw Komorowski lengyel elnök. Idén hetedszer ünneplik meg a lengyel-magyar barátság napját március 23-án Varsóban, ebből az alkalomból látja vendégül Áder Jánost a lengyel elnök.

 

Áder János felidézte, hogy második államfői útja tavaly nyáron Lengyelországba vezetett, hogy az európai uniós felzárkóztatási támogatások megőrzése mellett emeljen szót. Most azt mondta: siker koronázta az azóta eltelt tíz hónap közös erőfeszítéseit, mert mindkét ország nyertese lett az unió következő hétéves költségvetésének.

Áder János elmondta, hogy főként a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről, az áruforgalom bővítésének lehetőségéről tárgyalt Bronislaw Komorowskival, valamint arról, hogy miként lehet lengyel befektetőket, vállalkozókat Magyarországra vonzani.
Szó volt továbbá arról, hogy a két ország európai uniós forrásból próbál megvalósítani régi közös célokat, például az észak-déli közlekedési folyosó megépítését.

A lengyel elnök szerint jó lehetőséget ad a két ország közötti gazdasági kapcsolatok élénkítésére az a két fórum, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg kis- és közepes vállalkozások képviselőinek részvételével Varsóban és a dél-lengyelországi Tarnówban. Így jó lehetőségek adódnak arra is, hogy a lengyel tőke figyelmét Magyarországra irányítsák.

Bronislaw Komorowski megemlítette, Magyarország és Lengyelország is abban érdekelt, hogy az uniós felzárkóztatási támogatásokat a gazdaság fejlesztésére fordítsák.

Szólt arról, hogy a két állam közös problémája az energiafüggőség. Hozzátette: Lengyelország szeretne a Magyarország és Szlovákia közötti összekötő földgázszállító-vezetékhez hasonló, úgynevezett interkonnektort létesíteni a lengyel-szlovák határ mentén.

Komorowski emlékeztetett, hogy idén hetedszer ünneplik meg a lengyel-magyar barátság napját március 23-án, ebből az alkalomból látja vendégül magyar partnerét, akivel a két nap alatt több közös programon is részt vesz.

Közölte azt is, hogy este Áder Jánossal együtt találkozik Viktor Janukovics ukrán elnökkel, és közösen nézik meg a lengyel-ukrán labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést.

A két államfő megbeszélését követően Áder János koszorút helyezett el az ismeretlen katona sírjánál, amely a Lengyelország szabadságáért elesett hősöknek állít emléket a Pilsudski téren.

Ezután az államfő tiszteletére Bogdan Borusewicz, a szenátus marsallja ad munkaebédet, majd a két államfő részt vesz a varsói lengyel-magyar gazdasági fórum záró programján. Áder János délután Donald Tusk kormányfővel tárgyal a lengyel fővárosban. Este pedig a lengyel és a magyar köztársasági elnök kötetlen háromoldalú találkozót tart az ukrán államfővel az elnöki palotában, ahonnan közösen mennek a nemzeti stadionba.

Áder János tavaly júniusban épp a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság alatt járt Varsóban, és a hivatalos programot akkor is meccsnézés követte: a köztársasági elnök Bronislaw Komorowski társaságában tekintette meg a német-olasz elődöntőt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!