Magyarországi Szent Erzsébetre emlékeztek Vácon

Vácon, a Duna-parton álló Szent Erzsébet szobornál emlékezett a KDNP Pest megyei szervezete, Szent Erzsébet napjára. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, a Pest megyei szervezet elnöke, aki elmondta, mindenkinek a maga helyén kell szolidaritásból megtennie, amit lehet.

– Szent Erzsébet a jótékonyságairól, a szegények megsegítéséről ismert, de rövid élete során szerető feleség és édesanya is volt, aki mindenben támogatta a férjét. Özveggyé válása után maga is nehéz helyzetbe került. Ma is sokan szorulnak segítségre, együttérzésre, hiszen az ország épp, hogy kezd kilábalni a hat éves válságból. Mindenkinek a maga helyén kell szolidaritásból megtennie, amit lehet, a kormány a hátrányos társadalmi rétegeket, az önkormányzat a helyi rászoruló embereket, a polgárok a közvetlen környezetükben élő nehéz helyzetben lévőket segítheti. – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke..

Szent Erzsébet életútjáról Futó Béla a Piarista Gimnázium igazgatója beszélt. A műsorban közreműködött a Váci Székesegyház Ifjúsági Zenekara. Áfra Tamás a KDNP váci szervezetének elnöke bejelentette, hogy a helyi szervezeten belül megalakul a Szent Erzsébet csoport, amely évről-évre adományokat gyűjt és támogatja a csángó gyermekek karácsonyát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!