Májustól országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP politikusai

Májustól jelennek meg a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti választási óriásplakátjai és hirdetései, a pártszövetség vezető politikusai pedig országjárásra indulnak. A Fidesz és a KDNP az óriásplakátok mellett az internet adta lehetőségeket is kihasználja majd, valamint lesznek rádiós és televíziós hirdetések is, elsősorban a közmédiában, valamint a vidéki televíziókban és rádiókban – mondta mai sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa.

Nyitrai Zsolt elmondta: a kampányban a választópolgárokkal való személyes találkozásra helyezik a hangsúlyt, így májustól a Fidesz és a KDNP vezető politikusai országjárásra indulnak, hogy klasszikus lakossági fórumokon találkozzanak az emberekkel.

Elmondta, hogy a Fidesz kampánynyitóját május 2-án a Városligetben, a Kós Károly sétányon tartják, ahol beszédet mond Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is. Az MTI kérdésére azt mondta: kampányzáróban nem gondolkodnak, jelenleg nem terveznek ilyen eseményt, bár nem kizárt, hogy ez még változik.

Nyitrai Zsolt a Fidesz és a KDNP komoly sikerének nevezte, hogy eddig több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtöttek össze az önkéntesek és aktivisták segítségével. Jelezte, hogy a hátralévő időben is folytatják a cédulák gyűjtését.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Fidesz az olcsó és rövid kampány érdekében korábban azt javasolta a többi pártnak, hogy vezessenek be kampányszámlát, és pártonként 100 millió forintban határozzák meg az EP-választási kampányban elkölthető pénzt. Emellett javasolták, hogy a jelenlegi 72 nap helyett 30 napos legyen a kampányidőszak, és ezalatt a kereskedelmi médiumokban ne lehessen politikai hirdetést közzétenni. A párts gátat szabott volna a közpénzből folytatott kormányzati kampánynak, vagyis a kampány alatt a kormány, a minisztériumok, az állami szervezetek és az önkormányzatok nem adhatnának fel saját eredményeiket felmutató hirdetést, kiadványt. A fideszes politikus elmondta, hogy tartja magát saját javaslatához, így a kampánykiadások tekintetében 100 millió forinton belül maradnak majd.

Beszámolt arról is, hogy a Fidesz és a KDNP európai választási programját május 13-án, Wilfred Martensnek, az Európai Néppárt elnökének jelenlétében mutatják be Budapesten. Mint mondta, ugyancsak a kampányhoz tartozik a múlt héten elindított a „három csapás törvényt” támogató aláírásgyűjtés, szerte az országban nyilvános köztereken gyűjtik az aláírásokat a büntetőtörvénykönyv szigorításáról szóló fideszes javaslathoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!