Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke

Matolcsy Györgyöt jelölöm a Magyar Nemzeti Bank élére – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A leendő jegybankelnököt a parlament illetékes bizottsága péntek délután már meg is hallgatja. Matolcsy György megüresedő miniszteri székébe Varga Mihály kerül. A kormányfő elmondta, kormányzati tapasztalattal is rendelkező ember kell a jegybank  élére.

„Döntöttem, Matolcsy György lesz a jegybankelnök. Ez a legkevésbé kockázatos döntés. Nem először jelöltem ki jegybankelnököt. Arra jutottam, hogy kormányzati tapasztalattal rendelkező személyt kell kinevezni” – jelentette ki a miniszterelnök. Matolcsy 2010. május 29-től töltötte be a nemzetgazdasági tárca vezetői posztját. Az új nemzetgazdasági miniszterre vonatkozó kérdésre Orbán úgy válaszolt, hogy itt is biztosra ment, Járai Zsigmond helyett annak idején Varga Mihályt kérte fel miniszternek, most is így tesz.

Matolcsy György tehát távozik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) éléről, az eddig az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterként tevékenykedő Varga Mihály pedig a helyét átvéve gazdasági miniszterként folytatja. Az IMF-tárgyalások ügye „annyira elvékonyodott már”, hogy az Varga kezében marad tárcavezetőként is – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: a jegybank független, ezért kormányzati tapasztalattal is rendelkező ember kell az élére. Ebből a megfontolásból esett a választása például 2001-ben Járai Zsigmondra, mikor kinevezte az MNB vezetőjévé. „Ha a teljesítményt vesszük alapul, akkor az utóbbi években egy olyan gazdasági szakember volt, aki tudta csökkenteni az államadósságot és három százalék alatt tartani a költségvetést, és ez Matolcsy György” – közölte a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: a jegybankra vonatkozó kérdésekbe a miniszterelnöknek nem szabad beleszólnia. „Nekem az a fontos, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen, számos mutatóban jól áll az ország, de a gazdasági növekedés beindítását tekintve is jobban kell teljesíteni” – mondta. „A magyar gazdaságnak minél több lehetőséget kell nyújtania azoknak, akik munkából, vállalkozásból akarnak megélni” – tette hozzá.

A miniszterelnök kifejtette azt is, hogy új jegybankpolitika alakult ki az Egyesült Államokban és Európa egyes részein is, több eszköz is létezik, melyekkel a jegybankok segíthetik a gazdasági fejlődést. „16 olyan eszközt azonosítottam be, amelyet a világon a gazdasági növekedés beindítására használnak a jegybankok” – mondta.

Egyenesen Libanonból érkezett a közrádió stúdiójába Orbán Viktor miniszterelnök, aki 40 üzletemberrel járt a közel-keleti országban, de politikai és katonai, illetve oktatási együttműködési megállapodást is kötöttek. Vízügyi és hulladékgazdálkodási téren is történtek egyezségek, és vízumügyben is történt előrelépés – jelezte a kormányfő.

Orbán elmondta, a közelmúlt évértékelésére úgy készült, hogy áttekintette, miként értékelné saját családjának évét. „Egyszerre kell beszélni a múltról, a jövőről és a jelenről. Magyarország jobban teljesít, mint korábban, de még nem teljesít elég jól, ezt mondtam. Ez egy komplex dolog” – fogalmazott. Elmondta, az ország korábbi vezetőinek nem volt világos víziója az ország jövőjéről, de kell, hogy legyen jövőképünk, 2020-ig tartó céljaink.

Arra a felvetésre, hogy Brüsszel – talán okkal – még mindig nem hisz a számoknak, úgy reagált, „szerintem nem így van, a brüsszeliek sosem találták el a költségvetés alakulását”. Orbán azt mondta, a gyenge mindig igazodik, az erős a saját lábán áll. „Van itt baj bőségesen, de Magyarország távolodik a folyamatos pénzügyi fenyegetettség alatt álló országok csoportjától” – mondta.

A legjobb hír, amit Orbán el tud képzelni, azt éppen reggel útközben kapta: több állampapír van a magyarok kezében. „Mindig ösztönzöm a magyar embereket, hogy ne engedjék át az államkötvényeket a külföldiek kezébe, maguk tartsák meg” – fogalmazott. Magyarországon az emberek szerinte még mindig sokat dolgoznak, keveset keresnek, a szolgáltatások pedig drágák, mert a külföldiek lehúzzák az utolsó bőrt is az emberekről, „én ezt nem tűröm el”, mondta, az extraprofitokat korlátok közé kell szorítani. „Az embereket nem szabad büntetni azért, ha sokat dolgoznak és többet keresnek.” Van egy terve, miszerint az szja-t 10 százalék alá csökkenti, de ezt ma még nem tartja reálisnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!