Meg fogjuk védeni a magyar termőföldet

A szocialisták szóvivője, Nyakó István bocsánatkérésre szólította fel a héten Kiss-Rigó Lászlót, mondván, hogy a püspök hódmezővásárhelyi beszédében nyíltan a Fidesz-KDNP szövetség mellett foglalt állást. Semjén Zsolt szokásos heti interjújában közölte: ezzel a nyilatkozatával Nyakó István ismét tanúságot tett arról, hogy szellemi értelemben ő és a pártja még mindig valahol az ötvenes éveknél tart. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről szóló jogszabály ismételt elfogadásáról azt mondta: primitív arrogancia az, ahogy a szocialista párt lesöpörte a köztársasági elnök részvételeit. A termőföld eladási moratórium 3 éves meghosszabbításával kapcsolatban úgy véli: a lépés helyes volt, a KDNP is megszavazta, a magyar államnak meg kell akadályoznia a külföldiek földfelvásárlását.

A teljes interjú elolvasható itt.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!