Megdöbbentő a román becsületbíróság döntése

A magyar kormány megdöbbenéssel áll a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdai döntése előtt, amely méltatlannak minősítette Tőkés László EP-képviselőt a román állami kitüntetésre, és ennek megvonását kéri Traian Basescu államfőtől. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében kiemelte: a magyar állam nem szólhat bele abba, hogy a román állam kit tüntet ki, de Tőkés László egyike azon emblematikus személyiségeknek, aki mellett kötelességének tartja felemelni szavát.

Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, és abban, hogy Románia felszabadult a diktatúra alól – írták, hozzátéve: ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni.   

Ha Tőkés László nem lett volna, és ha nincs az 1989-es decemberi forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül sokan ma is a Román Kommunista Pártban, vagy a Securitate kötelékében tevékenykednének, szerencsésebb esetben valahol illegalitásban, vagy szamizdat ellenzékben lennének.     

Számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan a Tőkés Lászlót ért méltánytalanság, a politikai élet fölötte ítélkező szereplőinek el kellene ismerniük a szabad és demokratikus Románia megteremtésében betöltött szerepét, mivel személyét nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből – zárul az állásfoglalás.   

Méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága a román állami kitüntetésre, és úgy döntött, az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását kéri az államfőtől – jelentette be a testület ülése után Ionel Haiduc, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság elnöke.    

A becsületbíróság öt igen szavazattal egy tartózkodás mellett hozta meg határozatát. Ionel Haiduc hozzátette: a végső döntést Traian Basescu elnök hozza meg, és jogában áll mérlegelni, kiadja-e a becsületbíróság javaslata alapján az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet.    

Tőkés László ügyvédjével, Kincses Előddel korábban távozott a szerdai üléséről, tiltakozásul amiatt, hogy a testület – elmondása szerint – megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot.    

A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg, és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek.   

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!