Rétvári Bence szerint nem fenyegetőznie, hanem bocsánatot kérnie kellene az MSZP elnökének azután, hogy a hétvégi szocialista pártrendezvényen nem határolódott el a köteles bekiabálástól. Az államtitkár szerint Mesterházy Attila valótlanságot állít az ügy kapcsán, és úgy látszik, hazudozásban is jó tanítványa egykori főnökének, Gyurcsány Ferencnek. A politikus úgy vélekedett, a baloldalon összeállt a Zuschlag-szövetség.
Ha pedig a felek között esetleg megbomlik a kohézió, az együttműködést Zuschlag János ma is meg tudja olajozni a maga módszereivel.
Beszélt arról is, Mesterházy Attila fenyegetőzni kezdett azután, hogy felvetődött, a hétvégi kampányrendezvényen valaki a közönség soraiból kötelet kívánt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek. Ettől a bekiabálástól a pártelnök nem határolódott el – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint a helyes lépés az lett volna, ha az MSZP elnöke elnézést kér, és nem az, hogy valótlanságokat állít annak kapcsán, amit mindenki hallott.
Mesterházy Attilának egyszer már volt főnöke az a Gyurcsány Ferenc, aki elismerte, hogy „hazudtunk reggel, éjjel és este”, úgy látszik, ebben is jó tanítványa lesz Gyurcsánynak Mesterházy – szűrte le Rétvári Bence.