Milliókat nyomorított meg a kommunizmus

A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett a Kereszténydemokrata Néppárt kedden a főváros II. kerületében, a Gyorskocsi utcai börtön falán elhelyezett emléktáblánál. Bagdy Gábor beszédében : a kommunista diktatúra a csalások, a korrupció és a közös vagyon eltékozlása mellett az osztály nélküli társadalom eszméjének égisze alatt milliókat nyomorított meg.

A diktatúra lényege az volt, hogy félelemben tartsa az embereket, egyértelmű célja a lélek megtörése volt – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus. A letartóztatások, a kínzások, a besúgóhálózat kiépítése, az apa fia ellen fordítása mind ezt a célt szolgálta – sorolta Bagdy Gábor, aki hozzátette: senki nem bízhatott senkiben.

A rendszer aljassága a szoros barátságokba, az összetartó családokba is beférkőzött, mindenkihez és mindenre megvolt a bevett módszerük – mondta, rámutatva: a diktatúra célja az elhivatott, erős egyéniség, az elveihez hű lélek szétrombolása volt.

Felidézve a kommunista diktatúra idején elkövetett rémtetteket szólt arról is, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát e napon tartoztatták le jogellenesen, majd a Szovjetunióba hurcolták, és bebörtönözték. Kovács Béla története azért vált szimbolikussá, mert világossá tette, hogy a kommunisták semmilyen törvényt nem ismernek, és nem szabhat nekik semmilyen törvény határt. A demokratikus magyar politikai rendszernek még az illúziója is végleg szertefoszlott – állapította meg Bagdy Gábor.

A politikus az emlékezésre hívott fel, és kiemelte: évekig nem lehetett beszélni az akkoriban történtekről, és sokan még ma sem mernek, mert nem múlt el a félelem a rendszerváltozással sem. Amíg még lehet, helyre kell igazítani ezt a hibát, fel kell fedni a valóságot, meg kell őrizni ennek a korszaknak az emlékét, és át kell adni ezeket a történeteket a következő nemzedékeknek – mondta Budapest kereszténydemokrata főpolgármester-helyettese.

Az ünnepség kezdetén a megemlékezés koszorúját helyezte el az emléktáblán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Láng Zsolt II. kerületi polgármester.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!