Mindenkit megnyugtathatok, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti kisiskolákat – jelentette ki Hoffmann Rózsa, utalva a köznevelési törvény azon kitételére, amely szerint minden településen, ahol legalább nyolc gyerek van, az alsó tagozatnak és az óvodának működnie kell.
Hozzátette, a felső tagozatok esetében a körülmények vizsgálata után a helyiek hoznak döntéseket annak érdekében, hogy magas színvonalon, száz százalékos szakos ellátottsággal, nemzetközi mértéknek is megfelelően működjenek.
„Ez egy folyamat lesz, amely lényegében elindult már, de semmiféle kényszert alkalmazni ezen a téren nem fogunk" – fogalmazott HoffmannRózsa.
Mint elmondta, a helyi általános iskola tanáraival a területen 2011-ben elindított, tavaly szeptemberben „felpörgött" változásokról beszélgetve ugyanazt tapasztalta, mint más intézményekben. „Szinte rácsodálkoztak a kollégák a kérdésemre, hogy mi van ebben új, eddig is ezt csináltuk", hiszen a bevezetett elemek közül eddig talán csak a hit- és erkölcstan nem volt jelen vagy nem került szabályozott formába, illetve a testnevelés nem került be minden nap az órarendbe – mondta az államtitkár.