Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték

Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ezért kötelessége mindenkinek a saját nemzete felemelkedését, fejlődését és gazdagodását szolgálnia – jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson, a település várossá válásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A magyarok feladata, hogy megőrizzék, kimunkálják és felmutassák magyarságukat, mert ez a mi gazdagságunk.

A miniszterelnök-helyettes a máriapócsi görög katolikus templomban lévő Szűz Mária kegyképnél azt mondta, hogy minden nemzet meghívást kap a testvériség megkötésére, még akkor is, ha a múltban konfliktusok terhelték kapcsolatukat. A magyarok feladata, hogy megőrizzék, kimunkálják és felmutassák magyarságukat, mert ez az a gazdagság, amelyet csak ez a nemzet adhat az egyetemes emberiségnek – jelentette ki Semjén Zsolt. Hozzátette, ha a magyarok eltűnnének a történelemből, az emberiség örökre szegényebb lenne a sajátos bartóki dal amok vagy Arany János gondolatai nélkül.

Úgy fogalmazott: „magyarnak születve küldetést kaptunk, feladatunk szerint meg kel őriznünk a magyarság nyelvét, kultúráját és történelmét". Mint mondta, a keresztény tanítás két szélsőséget kerül el, az egyik szélsőség nem tekinti értéknek a nemzeti létet, a másik pedig tagadja egy másik nemzet jogát a létezéshez.

A kereszténység mindig elismerte a nemzeti létet, és minden nemzetnek elismerte a létezéshez való jogát, ezért mondható, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A kormányfőhelyettes beszédében az egyház és a világi hatóságok viszonyára utalva azt mondta, a két szervezetnek közösen kel munkálkodnia a rájuk bízott életek gazdagításán és jobbításán. Semjén Zsolt ugyanakkor teljes tévedésnek nevezte azt, amikor egyes emberek, illetve nézetek szembe akarják ál ítani a keresztény múltat a nemzethez tartozással vagy az állampolgársággal.

„Egyszerre vagyunk tagjai az egyháznak és egyszerre vagyunk polgárai a hazának" – jelezte Semjén Zsolt. Azt mondta, Máriapócs erre jó példa, mivel ott az önkormányzat és a görögkatolikus egyház együtt dolgozik a városért és az ott élő emberekért, akik egyszerre hívők és állampolgárok.

Az ünnepségen Semjén Zsolt mel ett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint a megye több országgyűlési képviselője vett részt, jelen volt Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus püspök és Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus püspök is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!