Minden tizedik aktív korú munkanélküli Magyarországon

A fiatalokat is fokozottan sújtó, elhibázott kormányzati foglalkoztatáspolitikájáról beszélt Rétvári Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. A szakpolitikus a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira hivatkozva elmondta: ma minden tizedik aktív korú személy munkanélküli Magyarországon, a harmadik negyedév végére a munkanélküliségi ráta elérte a 10,3 százalékot (436 ezer fő). Fülöp Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség gazdasági munkacsoportjának vezetője elmondta: a közép-európai régióban egyedüli ország vagyunk, ahol az elmúlt hét év során nem sikerült csökkenteni munkanélküliség szintjét.

A fiatalokat is fokozottan sújtó, elhibázott kormányzati foglalkoztatáspolitikájáról beszélt Rétvári Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. A szakpolitikus a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira hivatkozva elmondta: ma minden tizedik aktív korú személy munkanélküli Magyarországon, a harmadik negyedév végére a munkanélküliségi ráta elérte a 10,3 százalékot (436 ezer fő). Ezen belül a pályájukat kezdő 15-24 éves korosztálynál 25,2 százalék a munkanélküliek aránya. Ehhez szerinte még azt a közel 100 ezer fiatalt is hozzá lehet számítani, akik az EU-csatlakozás óta külföldön vállaltak munkát.

A munkanélküliségi adatokat részletezve elmondta: jól látszik, míg 1998 és 2001 között 7,8 százalékról 5,7 százalékra csökkent a ráta, addig az elmúlt hét évben, az éves adatokat nézve visszatért az 1998-as szintre. Az elmúlt kilenc hónap a válságkormányzással együtt tovább mélyítette a munkaerő-piaci válságot – tette hozzá Rétvári Bence. Ezek a magas munkanélküliségi adatok nem írhatók kizárólag a gazdasági válság számlájára, ebben a 2004-2005 óta tartó hazai lejtmenet is jelentős szerepet játszik, hozzátéve: az elmúlt két kormányzati időszak egyértelműen meghatározta a munkanélküliségi ráta alakulását.
   
Rétvári Bence azt mondta: fokozott hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok számára itthon is kedvező feltételeket teremtsenek, lehetőségként újfajta ösztöndíjprogramok indítását említette. Mint mondta: voltak korábban olyan kutatói programok, amelyeken keresztül például a bérkülönbözetet kifizették, de ezek áldozatául estek a megszorításoknak. Ezeknek a fiataloknak szerinte olyan kutatási, lakhatási körülményeket kell biztosítani, amelyek miatt visszatérnek Magyarországra.  

Fülöp Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség gazdasági munkacsoportjának vezetője elmondta: Magyarország a vele nagyjából azonos gazdasági feltételekkel induló EU-államok közül 2002-ben a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával büszkélkedhetett, hat év alatt azonban a vizsgált tíz ország közül az utolsó előtti helyre esett vissza. Kifejtette: a közép-európai régióban egyedüli ország vagyunk, ahol az elmúlt hét év során, nem hogy nem sikerült csökkenteni munkanélküliség szintjét, hanem ezzel ellentétesen az évről évre növekedett. Példaként említette, hogy Lengyelország vagy Bulgária több mint 12 ponttal tudta csökkenteni a munkanélküliséget.

Amíg a környező Európai Uniós tagállamok sikeresen tudtak munkahelyeket teremteni, addig Magyarországon ez a folyamat ellentétes irányúvá vált, és zártak be évről-évre munkahelyeket és fordítottak egyre nagyobb összeget munkanélküli segélyre és egyéb szociális támogatásokra – közölte a szakember.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!