Mintha darázscsípés érte volna a szocialistákat

Mintha darázscsípés érte volna a szocialistákat. Azzal, hogy a Fidesz Országos Választmányán elhangzottak tekintetében csak a kríziskezelő alappal kapcsolatos kijelentésekre reagáltak, egyértelműen lelepleződtek. Az MSZP-nek már nincs épkézláb vezetője, az MSZP-nek csak üzleti érdekei vannak, és ezek az érdekek tartják életben a Gyurcsány-Bajnai korszakot, minden lépésük mögött ezek az érdekek húzódnak meg.

Ki kell mondani, hogy az emberek nem maguktól kerültek bajba, hanem a szocialisták juttatták őket oda.Ha valóban segíteni akarnának rajtuk, akkor a kríziskezelő alap helyett először is vissza kellene tenni a szocialistáknak azt a pénzt, amit elloptak. Másrészt semmi szükség egy új alap létrehozására, amikor ma is vannak jól működő alapok, támogatási rendszerek. Elég lenne a nagycsaládosokat támogató alapok, a fogyatékkal élőket támogató szervezetek, az egyházi karitatív tevékenység, a Vöröskereszt vagy éppen az önkormányzatok szociális támogatási rendszerének segítése.

De a szocialisták újra lelepleződtek. Nem az általuk bajba juttatott emberek segítése a valódi céljuk, hanem a választási pártkassza feltöltése. Ismert ez a módszer. Ha nem így lenne, akkor ugyanis új alapok létrehozása helyett vissza kellene tenniük az ellopott pénzt, a meglévő szociális rendszereket támogatnák, nem adóztatnák meg a természetbeni támogatásokat, nem vennék el az emberektől a gázár és távhő kompenzációs rendszert 2010-től, vagy nem vennének el 120 milliárd forintot az önkormányzatoktól, ellehetetlenítve ezzel az önkormányzatok által egyéként jól működtetett szociális támogatási rendszert.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!