Sok bírálat éri minden oldalról a kormányzati kommunikációt. Cserélgetik a szóvivőket, dől az információ a közszolgálati forrásokból és a kormánytámogató sajtóból, mégis úgy érződik, hogy semmi sem világos. Az ellenzék ehhez még hozzátódítja saját külön értetlenségét a fölött, hogy a rossz kommunikáció ellenére az Istennek se csökken a Fidesz népszerűsége a kívánt mélypontra. Sőt! Érdemes-e hát akkor egyáltalán beszélni rossz kommunikációról?
Lakner Zoltán közvéleménykutató szerint a Fideszt egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy népszerűsége meginog, mert elkötelezett hívei külön rezervátumban élik le „(köz)életüket”.
Számukra a kormánypárt „szállítja” a gondolatmankókat, értelmezési segédleteket, erről szólnak a szabadságharcos, nettó bankellenes, Brüsszelnek üzengető, elszámoltatós… szövegek”. Ez ugyan irritálja a nem-Fideszeseket, de amíg nem szánják el magukat a cselekvésre is, „addig a Fidesznek szinte mindegy.”
Mindegy? Vajon ennyi elég lenne a népszerűséghez? Lakner így kezdi elemzését: „A nyolcévnyi ellenzékiséget követően hatalomra jutó Fidesz kormányzati teljesítménye minden várakozást alulmúlt. A nyugdíjpénztári vagyon zabrálása nélkül már a költségvetés is összecsuklana…” A jövő évi, persze megszorító csomag – folytatja Lakner – a tervezett munkahely-teremtés „éhbérért folytatott közmunka”. A gyors adósságcsökkentés valójában a nyugdíjvagyon felélése, az egyensúlycsökkentés a nemzeti erőforrások „kiéheztetése”. A kormány visszavesz az állampolgári jogokból, például a munkatörvényben és az igazságszolgáltatás átszervezésében. Sólyom László, volt államelnök szerint megszűnt a hatalom feletti kontroll. – idézi Lakner.
Vád vád után. Nem a baloldal kormányzott gyalázatosan nyolc évig, hanem a Fidesz ellenzékieskedett nyolc évig, így hát most olyan csődben van az ország, hogy az elzabrált nyugdíjkasszából csökkenti a kormány „látszólag gyorsan” az adósságot és éhbérért dolgoztatja a munka nélkül maradtakat. Egyik hazugság a másik után, amelyre nincs kielégítő ellenérv.
Ezek a hazugságok naponta többször hangzanak el parlamenti szónokok vagy tüntetésszervezők szájából, ismétlik az összes baloldali orgánumok, általában ellenvélemény nélkül.
Valamikor tavaly az új kormány megalakulása után elhangzott, éves bontásban, euro milliárdban, talán egyetlenegyszer, hogy mekkora törlesztőrészletek szükségesek annak az IMF kölcsönnek a három év alatt történő visszafizetéséhez, amelyet Gyurcsányék vettek fel a 2008-as válság kirobbanásának napján „az ország”, valójában saját hatalmuk átmentésére.
Ezek a részletek hajmeresztően nagyok voltak, mindannyian azt kérdeztük, ki és miből fogja ezt visszafizetni? Azóta ezeket a számokat mindenki elfelejtette, ahelyett, hogy a kormány a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata mellett ezeket a számokat felíratta volna, és kifüggesztette volna minden középület homlokzatára azzal a záradékkal, hogy „Vessétek szemeteket Görögországra!” Ha ezeket az összegeket Gyurcsányék helyett nem fizetjük vissza, a világ nem Görögországot, hanem minket láthatna elrettentő példának!”
Naponta kellene elhangzania kormánykörökből, a médiában az országot csak az menti meg jelen pillanatig Görögország sorsától, hogy minden erő megfeszítésével törleszti az adósságot, és hogy azért az első két szocialista rendszer, a kádári és a gyurcsányi a felelős. A jelenlegi kormány minden kritizált rögtönzése, kapkodása, intézkedése az adósságtörlesztési kényszer következménye, de ezért az előző nyolc év a bűnös.
Mostanában alakulgat valamiféle parlamenti albizottság. Az majd vizsgálgatja az eladósodás folyamatát és firtatgatja a felelősséget. Ahelyett, hogy a kormányváltás után az elérhető adatok alapján egy közgazdászcsoport azonnal, néhány hét alatt – legalább nagyjából összedobott volna egy jelentést az eladósodás folyamatáról, megnézte volna, hog mi is valósult meg a szoclib éra alatt, az mennyit ér valójában, mennyi épült belőle a kölcsönből, ppp-ből, Eu-támogatásból, koncesszióból megvalósult-e beruházás egyáltalán ezeken felül és ennek beszámításával akkor hová tűnt valójában az adófizetők pénze az elmúlt nyolc év alatt? Nem kellett volna ezt filléres pontossággal kiszámítani csak nagy vonalakban, és akkor lehetne tisztán látni, hogy mi is okozta valójában az államcsőd közeli helyzetét. Ha ismerjük Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás zavaros pénzügyeit, miért nem látjuk, mi történt az elmúlt nyolc évben? A kommunikáció az apró legyekre vadászik. Unalmas naponta újra és újra előrángatni Sukorót, amely még csak egy csöpp sem a tengerben.
Hová lett a mi pénzünk, az adóforint?
Amelyre azon az általánosságon kívül, hogy Gyurcsányék eladósították az országot, érdemleges választ még senki nem adott.
(Folyt. köv.)
