Nem csak a btk-t, hanem már az alkotmányt sem tiszteli a terézvárosi bal-lib koalíció

Mélygarázs lesz! Ha kell, lyukat fúrnak az alkotmányba. Terézváros képviselő-testületének márciusi ülésén rendeletmódosítást tervez a kerületet vezető koalíció. Az építési szabályzatba új pontként be kívánják illeszteni, hogy: „A kerület közigazgatási területén fát kivágni akkor lehet, ha közterületen felszíni parkolás megszüntetése és /vagy csökkentése céljából közterület alatt mélygarázs létesítése szükséges, és a faegyed(ek) megtartása annak megépítését nem teszi lehetővé."– áll Wertán Zsolt Zoltán, a Kereszténydemokrata Néppárt önkormányzati képviselőjének közleményében.

Ez Terézváros esetében aktív környezetszennyezéssel ér fel, hiszen – Budapesten - kerületünkben legkisebb az egy főre jutó zöldterület mennyisége.

Fontos ugyanakkor jelezni, hogy a nagyrészt – nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével megalapozottan – gyanúsított koalíció tesz erre javaslatot. Ezzel, túl azon, hogy a kerületiek érdekeit semmibe veszik, még az alkotmányt is megsértik, mivel az Alkotmánybíróság 28/1994 határozata kimondja:

„Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar  Köztársaságnak  azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét  nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.”

Tehát a fakivágás feltételeit indokolatlanul könnyíteni nem lehet, főleg nem gazdasági érdekből. Terézvárosban, a teljes lakossági elutasítás ellenére, több mélygarázs építése is napirenden van. Ezért a módosítás oka nem lehet más, mint a hatalmon lévők rövidtávú érdeke, amely a választásokig tartó időszak anyagi kihasználására irányul.

Jobban tennék a gyanúsított képviselők, ha az Alkotmánybírósághoz inkább ebben az ügyben fordulnának előzetes normakontrollért, mint a hűtlen kezelés gyanúja előli menekülés miatt – zárul a közlemény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!