Nem lesz négypárti frakcióvezetői egyeztetés a szlovák nyelvtörvényről

Nem lesz frakcióvezetői szintű egyeztetés szerdán a szlovák nyelvtörvényről – derült ki a pártok keddi válaszaiból. A Fidesz várhatóan képviselteti magát a megbeszélésen, a KDNP viszont nem lesz jelen, mert későn érkezett meg a levél, és nem megfelelő az időpont, de a kezdeményezéssel egyetértenek – mondta Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője.

Az MSZP azt javasolja, hogy a kérdésben először szakértői megbeszélés legyen, s utána egyeztessenek a politikusok. Kóka János vasárnap közölte, hogy négypárti frakcióvezetői találkozót kezdeményez és kedden juttatta el meghívóját a másik három frakció vezetőjének.

A múlt héten elfogadott, szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!