Nem oszlott föl az Országgyűlés

Az Országgyűlés elutasította a parlament feloszlásáról szóló Fidesz-KDNP-javaslatot, valamint az ugyanerről szóló országos népi kezdeményezést hétfőn. Mit tesz a kormány, hogy több rendőr legyen az utcákon? - kérdezte Soltész Miklós az igazságügyi minisztertől, hétfői parlamenti interpellációjában. A napirend előtti felszólalások során Nagy Kálmán Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc problémáiról beszélt. Medgyasszay László arról érdeklődött, hogyan kerülhetett a mérgező anyagként ismert melamin egy szegedi áruházlánc polcaira.

Az Országgyűlés elutasította a parlament feloszlásáról szóló Fidesz-KDNP-javaslatot, valamint az ugyanerről szóló országos népi kezdeményezést hétfőn. A Fidesz-KDNP határozati javaslatát 170 igen, 204 nem és 1 tartózkodás mellett, a népi kezdeményezést hasonló arányban, 170 igen és 205 nem szavazattal utasította el a Ház.

Az Országgyűlés 185 igen, 4 nem és 184 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba az eltitkolt pártállami múlt megismerhetőségéről szóló SZDSZ-es javaslatot. A napirendre vétel mellett szavazott a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ.

A Ház elutasította annak az indítványnak a tárgysorozatba vételét, amellyel a Fidesz-KDNP képviselői módosították volna az áfatörvényt.
  
Az Országgyűlés 364 szavazattal fogadta el az egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot. A két fideszes képviselő kezdeményezte, majd ötpárti módosító indítvánnyal pontosított javaslat alapján márciustól nem naponta, hanem havonta egyszer kell standolni a vendéglátóiparban, megszűnik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabály, és a házipénztár rendszere is megváltozik.
   
A Ház egyhangúlag, 360 igen szavazattal fogadta el a Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.

A képviselők 355 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodással fogadták el a korábban Répássy Róbert (Fidesz) által benyújtott, majd visszavont, de Rubovszky György (KDNP) által sajátjaként fenntartott az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
   
Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2008-as kormányhatározatban foglalt döntésről szóló jelentést, valamint ennek elfogadását kezdeményező, a honvédelmi bizottság által benyújtott országgyűlési határozati javaslatot a Ház 356 igen szavazattal egy ellenében, tartózkodás nélkül támogatta.

A képviselők a Ház előtt lévő tíz mentelmi ügy - amely közül három közvádas, hét pedig magánvádas ügy - mindegyikében úgy határozott: nem függeszti fel az érintett képviselők mentelmi jogát.

A képviselők hétfőn 353 igen, egy nem és két tartózkodás mellett támogatták, hogy a kisebbségi ombudsman kedden napirend előtt felszólaljon az Országgyűlésben.

+

Mit tesz a kormány, hogy több rendőr legyen az utcákon? - kérdezte Soltész Miklós (KDNP) az igazságügyi minisztertől, hétfői parlamenti interpellációjában. A mindennapi tapasztalat az, hogy a falvakban elkövetett lopások nagy része terménylopás, a városokban a fiataloktól mobiltelefonokat, mp3-lejátszókat tulajdonítanak el, az idősektől pedig a pénztárcájukat, vagy táskájukat veszik el. Ezen bűncselekmények felderítési mutatói jelentéktelenek, 100-ból 75-80 esetben nem találják meg az ellopott értéket, sem az elkövetőt. Kiemelte, hogy egyre több a fiatalkorúak és a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmény, akik sok esetben még brutálisabbak, mint a felnőttek. Cselekvést várnak az emberek, rendőrökre van szükség a falvakban és a városokban - mondta a képviselő.

Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár válaszában közölte: a szaktárca intézkedéseket dolgozott ki annak érdekében, hogy javuljon a kistelepülések közbiztonsági helyzete. Kiemelte azt is, hogy a miniszter utasítást adott az országos főkapitánynak a nagyobb közterületi rendőri jelenlétre. Az Országgyűlés 199 igen, 162 nem szavazat ellenében és 2 tartózkodással elfogadta az államtitkár válaszát.
   
V. Németh Zsolt (Fidesz) a Szentgotthárd mellé tervezett szemétégető kapcsán azt mondta: hatékony és erős érdekképviselet nélkül a magyarok csak másodrendű, lenézett polgárai az Európai Uniónak. Bernáth Ildikó (Fidesz) interpellációjában mulasztással vádolta a szociális és munkaügyi minisztert, mert, mint mondta, több mint 500 ezer munkanélküli december 20-a óta nem kapta meg jogos járandóságát, illetve segélyét.

Az interpellációk után az azonnali kérdésekkel és válaszokkal, valamint a kérdésekkel folytatta munkáját hétfőn az Országgyűlés. Puskás Tivadar (KDNP) felvetése szerint irreális az a kilenc évi röghöz kötöttség, amelyet a rezidensképzés kormányrendelet-tervezete tartalmaz. Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a dokumentum nem végleges, és szó sincs röghöz kötésről, mivel az a kórház, ahova átmegy a rezidens, a képzés költségeit átvállalhatja.
 
Medgyasszay László (KDNP) arról érdeklődött, hogyan kerülhetett a mérgező anyagként ismert melamin egy szegedi áruházlánc polcaira. Gráf József földművelésügyi miniszter azt válaszolta: úgy kerülhetett mérgező anyag a polcokra, hogy az áruház megsértette a forgalomban tartás szabályát.

A napirend előtti felszólalások során Nagy Kálmán (KDNP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc problémáiról beszélt. Mint mondta, nem az a probléma, hogy nincs állás, hanem az, hogy nincs megfelelően képzett munkaerő. Hozzáfűzte, az országnak ebben a megyéjében a legmagasabbak között van a csecsemőhalandóság, a koraszülési arány pedig kétszerese a szlovákiainak.

A Fidesz szerint Göncz Kinga a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával (KMKF) kapcsolatos nyilatkozatával lejáratta az Országgyűlést és a magyar diplomáciát - mondta Németh Zsolt (Fidesz) hétfői interpellációjában. A Külügyminisztérium államtitkára szerint a miniszter magánvéleményét ismertette.

Kóka János (SZDSZ) közölte: pártja egyeztetést kezdeményez a parlamenti pártok frakcióvezetőivel arról, hogyan tudna a Ház a Reformszövetség javaslataival foglalkozni. Dávid Ibolya, az MDF elnöke napirend előtti felszólalásában őszinte anyagnak nevezte a Reformszövetség javaslatait. Font Sándor (Fidesz) azt kérdezte a földművelésügyi minisztertől, hogy valóban a mezőgazdasággal kell-e megfizettetni Gyurcsány Ferenc Magyarországot romba döntő politikájának az árát azzal, hogy az ágazattól elvonnak mintegy 40 milliárd forintot.

Csak a jövő héten dönt az Országgyűlés a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvényjavaslatról. A törvényjavaslat szerint készfizető kezességet kaphat az államtól lakáshitelére az az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el munkáját, és vállalja, hogy hiteléből legalább havi 10 ezer forintot törleszt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!