Nem szeretni kell az Uniót, hanem élni kell az általa nyújtott lehetőségekkel

Fontos, hogy az emberek ne higgyenek abban, hogy az Európai Unió egy tökéletes rendszer, de abban sem, hogy valami rossz dolog és pusztulást hoz; az uniót nem kell szeretni, hanem élni kell az általa nyújtott lehetőségekkel – hangsúlyozta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országjáró sorozatának békési állomásán Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, európai parlamenti képviselője.

A kereszténydemokrata EP-képviselő kifejtette: keresztény szempontból nagyon sok kifogásolható jelenség tapasztalható Európában, és ha a választók azt szeretnék, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, részt kell venniük a júniusi választáson. Az embereknek meg kell érezniük, hogy az ország sorsáról nemcsak a budapesti parlamentben, hanem a brüsszeliben is fontos döntéseket hoznak.
    
Az Európa Parlamentben a jobboldal erős volt, és úgy tűnik, erős is marad, ez persze ott nem jelent abszolút többséget – mondta Surján László, hozzátéve: ezért nyitott politika kell, valamint egy olyan kritikus tömeg, melynek segítségével az erkölcsi alapú döntéseket meg lehet hozni. A legfontosabb feladat azonban biztonságot nyújtani Európa polgárainak – jelentette ki.

Az emberek féltik a munkájukat, a pénzüket, bajlódnak az adósságaikkal – az euróövezeten kívül megnőttek a törlesztőrészletek-, félnek az ellenőrizetlen bevándorlóktól, a terrorizmustól és távlatosan a klímaváltozástól is. Az uniónak megvannak az eszközei, hogy ezeket a problémákat mérsékelje – hangsúlyozta a kereszténydemokrata  politikus.

Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Járai Zsigmond elmondta: ma Magyarországon alapvető gazdasági, társadalmi, politikai, pénzügyi és szociális válság van, melyből azonban a Bajnai-csomag csak a pénzügyit próbálja kezelni, s közben a magyar gazdaság versenyképessége hihetetlen mélységbe süllyed.

Hozzáfűzte: a programban vannak helyes elemek, például a szocialisták jól látják, hogy az adórendszer rossz, és azon változtatni kell. A kiindulási pont azonban az, hogy egyszerűbb, átláthatóbb és alacsonyabb adókra lenne szükség, az uniós pénzeket pedig munkahelyteremtésre kellene fordítani.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet politológusa szerint most vihar előtti csend van. Mint mondta, a kampány, szinte alig észrevehetően zajlik, a legtöbben sokkal intenzívebb és hevesebb korteskedésre számítottak.

Az MSZP belátta, hogy nem tudják legyőzni a Fideszt. Így nő annak az esélye, hogy a választások után azt is belátják, hogy elindultak egy lejtőn, és akkor jelentős mértékben megnő az előre hozott választások esélye is – mondta a politológus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!