Nincs magyarázat az MSZP lépésére

Megmagyarázhatatlan, hogy az MSZP miért szavazott igennel a Magyarországot elítélő Tavares-jelentésre – közölte pénteken a Hír TV Magyarország Élőben című műsorában Szijjártó Péter. A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint hiába hivatkoznak arra a szocialisták, hogy az elítélő határozat nem jár jogi vagy anyagi hátránnyal az országra nézve, mert a jelentés hazugságokat tartalmaz Magyarországra nézve.

Az Országgyűlés által pénteken, a Tavares-jelentés európai parlamenti elfogadására válaszul elfogadott határozat szerint az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót. A határozat rögzíti: a magyarok nem akarnak többé olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, ahol a nagyobb visszaél hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.

A Fidesz szerint a magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek a Tavares-jelentésre a Magyarországot megillető egyenlő elbánásról szóló, pénteken elfogadott határozattal. Rogán Antal frakcióvezető a parlamenti szavazás után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Országgyűlés megvédte Magyarország szuverenitását és a nagyvállalati érdekekkel szemben a rezsicsökkentést is, amikor 269 igen és 6 nem szavazattal elfogadta a határozatot. A kormánypárti politikus azt mondta, csodálkozik az MSZP-s képviselőkön, mivel „nem éreztek elég bátorságot magukban ahhoz, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban”, és a magyar választók előtt világossá tegyék a véleményüket. Hozzátette: a szocialisták nem voltak bent a döntéskor az ülésteremben, csak a szavazás befejezése után mentek vissza. Az EP-ben a magyar szocialista képviselők is megszavazták a Tavares-jelentést – tette hozzá.

A baloldalnak a jövő évi választásokon kell elszámolnia lépései miatt

A határozati javaslat összevont általános és részletes csütörtöki vitájában Hargitai János (KDNP) kijelentette: a magyar baloldal éppen azért nyitotta meg ezt az ügyet az Európai Parlamentben, mert ott az Országgyűléssel ellentétben többségben van. A kormánypárti politikus megjegyezte, a magyar baloldalnak a jövő évi választásokon kell elszámolnia, amiért külföldön lépett fel Magyarországgal szemben.

A kereszténydemokrata Pálffy István szerint a „gyurcsányista” Molnár Csaba felszólalásával egy platformra került a „bajnaista" Szilágyi Lászlóval és Karácsony Gergellyel, akik „gyalázatos” módosító javaslatukkal „idepiszkítottak a patkóba”. (A vitában szót nem kérő két ellenzéki képviselő az említett közös módosító javaslatban a parlamenttel egyebek mellett azt is kimondatta volna, hogy „egy paksi csőszkunyhóban Viviane Reding és Bajnai Gordon a Szent Koronát ürgebőrbe kötve átadta a Bilderberg-csoportnak”, Molnár Csaba pedig köszönetet mondott az EP-nek, amiért a jelentés elfogadásával fellépett a „kormány önkényével szemben”.)

Hargitai János Szanyi Tibor szavaira reagált, akinek szerinte méltó helye lesz az EP-ben, mert követni tudja majd az ott folyó „középiskolás szintű” vitát, stílusban pedig „méltó vetélytársa lesz Cohn-Benditnek”. (Szanyi Tibor (MSZP) úgy fogalmazott, Orbán Viktornál „pofátlanabb kormányfő nem nagyon volt az Európai Unió történetében, aki képes volt az egész Magyarországon kívüli Európát lekorruptozni, úgy hogy egyébként reggeltől estig mást se nagyon tesz, mint dönti a lét Simicskának”.)

A Tavares-jelentés elfogadása figyelmeztető lövés, mely arról szól, lehet-e bármely európai intézménynek beleszólni egy uniós ország ügyeibe – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. Orbán Viktor európai baloldali akciónak tartja a jelentés európai parlamenti elfogadását.

Az Európai Parlamentben szerdán fogadták el a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!