Ötpárti egyeztetést szervez az SZDSZ

Az SZDSZ újabb ötpárti egyeztetést kezdeményez vasárnap délutánra a parlamentbe, ahol megállapodásra akarnak jutni a plafontörvénnyel kapcsolatban. A Kereszténydemokrata Néppárt a korábbi egyeztetésekhez hasonlóan a vasárnapin is ott lesz, elfogadja az SZDSZ meghívását. A KDNP korábban hangsúlyozott álláspontját ismét Hargitai János képviseli majd. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a plafontörvénynek és a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanácsnak együtt van jelentősége

Kóka János azt mondta, a megbeszélésre a parlamenti pártok frakcióvezetőit, illetve a költségvetési és gazdaságpolitikával foglalkozó képviselőit várják.
   
A frakcióvezető szerint most a plafontörvény konszenzusos elfogadása a befektetők felé küldhető legjobb üzenet. Mint mondta, a mértékek nyitott kérdések, mert nem dőlt el, hogy jövőre, illetve az azt követő két évben mekkora legyen a kiadási plafon és vita van a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanács, illetve az MSZP által tervezett Költségvetési Hivatal ügyében is.
   
Kóka János szeretné, ha az Országgyűlés költségvetési bizottságának vasárnapi ülése előtt minden lényegesebb pontban meg tudnának állapodni.
   
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére azt mondta, a plafontörvénynek és a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanácsnak együtt van jelentősége, a kettőre együtt van szükség.
   
Szerinte az elmúlt hat évben Magyarország leginkább a megfontolt, bölcs költségvetési politika hiányát szenvedte, és míg a plafontörvény a tartalmát, addig a Költségvetési Tanács az intézményi keretét adhatja meg a jövőre vonatkozóan egy előrelátó és szigorú költségvetési politikának.
   
A Fidesz frakcióvezetője még Kóka János nyilatkozatát megelőzően úgy fogalmazott, kezdeményezőként a liberálisok „az ügy urai”, ebben a tekintetben alkalmazkodnak az SZDSZ-hez, ugyanakkor ragaszkodnak a Költségvetési Tanácshoz, és elutasítják a Költségvetési Hivatal felállítását.
   
 A Kereszténydemokrata Néppárt a korábbi egyeztetésekhez hasonlóan a vasárnapin is ott lesz, elfogadja az SZDSZ meghívását,  a KDNP korábban hangsúlyozott álláspontját ismét Hargitai János képviseli majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!