Orbán Viktor: a jobboldali sikerhez egység kell

A vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson a jobboldal sikeréhez az egységen át vezet az út – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja kampánynagygyűlésén Nyíregyházán csütörtökön. A szlovák-ügy kapcsán már Egerben azt mondta: köszönjük szlovák barátainknak, hogy emlékeztettek rá, különösen most, június negyedikén, hogy Trianon nem lezárt, hanem velünk élő történelem.

A vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson a jobboldal sikeréhez az egységen át vezet az út – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja kampánynagygyűlésén Nyíregyházán csütörtökön. A jobboldalnak a nagy és széles összefogást meg kell mutatnia a választási részvétellel és a leadott voksokkal, mert fontos, hogy „mennydörgésszerű” legyen a véleménynyilvánítás a szocialistákkal szemben – hangsúlyozta a politikus több mint négyezres hallgatósága előtt.

A pártelnök emlékeztette a nagygyűlés résztvevőit a 2002-es országgyűlési választásra, amikor 40 ezer szavazaton múlott, hogy nem maradt kormányon a Fidesz, miközben akkor 300 ezren egy másik jobboldali pártra adták a voksukat. Orbán Viktor hozzátette: vasárnap európai parlamenti képviselő-választás lesz, de a szavazás belpolitikai kérdésekről is szól. A Fideszre adott voksokkal tudomására kell hozni az „MSZP-SZDSZ kormánynak”, hogy „minél tovább húzzák a távozást, annál nagyobb haragra számíthatnak”.

A Fidesz elnöke szerint a pártra adott szavazatokból kiderül, hogy a többség nem akar ingatlanadót, újabb megszorító csomagokat, s elege van a rossz kormányzásból, és abból is, hogy senki nem érezheti magát biztonságban, mert nincs rend az országban. Orbán Viktor bírálta Bajnai Gordon miniszterelnököt, mondván: a kormányfő tévesen állítja, hogy 50 nap sikeres kormányzás van a kabinet mögött, mert „nem lehet sikerről beszélni, ha az emberek nem sikeresek”. Hozzáfűzte: „ezért kell mindenkinek szavazni vasárnap, s a voksokkal üzenni: véget akarnak vetni a választók a Gyurcsány-Bajnai korszaknak”. Véget kell vetni a „tolvajszellemnek, annak, hogy a munkából nem lehet megélni, csak a spekulációból” – jelentette ki. A Fidesz elnöke szerint annak is véget kell vetni, hogy egyesek nem akarnak adót fizetni, és kimentik vagyonukat az országból. „Ezt nem szabad elfogadni, s ezt Európában sem fogadják el sehol” – hangoztatta.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy mit tesz majd a Fidesz, ha felhatalmazást kap a választóktól az ország kormányzására. Kiemelte: erős országot, parlamentet és kormányt szeretne a párt, amihez nagy és stabil többség kell majd a szavazáson. A várható intézkedésekről annyit mondott: nem ígéri, hogy könnyű lesz, de tudja, sikerülni fog, ha lesz összefogás az út megtételéhez, amely – mint fogalmazott – felemeli majd Magyarországot.

+

Ma az országban nincs más olyan erő, amelyik képes lenne erős kormányt alakítani a Fideszen kívül – mondta el Orbán Viktor, a párt elnöke csütörtöki, egri nagygyűlésén a Dobó téren. Az európai parlamenti választásnak pedig igenis belpolitikai tétje van – tette hozzá. A szlovák-ügy kapcsán azt mondta: köszönjük szlovák barátainknak, hogy emlékeztettek rá, különösen most, június negyedikén, hogy Trianon nem lezárt, hanem velünk élő történelem. Úgy vélte: vannak, akik nem értik, hogy mi Európa jövője, ami nem más, mint hogy a nemzeti közösség, az összetartozás fontosabb lesz, mint az országhatárok. Az MSZP-ről azt mondta: a „merjünk kisebbek lenni” politikája az övék, a Gyurcsány-Bajnai korszakban a tolvajszellem vált uralkodóvá, amit akár offshore korszaknak is nevezhetnénk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!