Őszintén kell beszélni Trianonról

A trianoni békéhez vezető okok őszinte kibeszélése, a másik megismerése enyhítheti a kölcsönös félelmeket – mondta Surján László, az Európai Parlament alelnöke Dusan Trancík Történelemóra című dokumentumfilmjének vetítése után. Az alkotást a Charta XXI. Jean Monnet-estjei keretében a Párbeszéd Házában mutatták be, a filmben szlovák és magyar középiskolások és tanáraik beszélgetnek Trianonról. Surján László felvetésére a jelenlévők támogatták, hogy a dokumentumfilmet mutassa be a közmédia.

 

A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen a film rendezője – aki magát a magyar kultúra csodálójának nevezte – többek között arról beszélt, hogy a szlovákok az első világháború utáni forradalmak, Kun Béla Tanácsköztársasága után inkább választották Masaryk és Benes demokratikusnak ígérkező Csehszlovákiáját.

Saját történelmünk foglyai vagyunk

Zahorán Csaba történész arra hívta fel a figyelmet, mennyire „be vagyunk zárva saját történelmünkbe, mennyire nem ismerjük a másikat, és ezért kölcsönösen bizalmatlanok vagyunk”. A szakember elmondta, hogy a magyar-szlovák vegyes történészbizottság közös történelemkönyvet készít, amely jövőre egyszerre jelenhet meg magyar és szlovák nyelven.

Közlése szerint a középkori, modern nacionalizmusok előtti időszakokról jobbára egyetértés jött létre, ugyanakkor vannak egyes témák, amelyeknél nem annyira egy közös történelem, hanem inkább párhuzamos történelmek állnak egymás mellett. Zahorán Csaba jelezte, Korridor címmel közös szlovák-magyar folyóirat is elindulhat a közeljövőben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!