„A vasfüggöny lebontásának 20. évfordulójára emlékeztünk június 26-án és 27-én is, soproni és budapesti helyszíneken. Azonban a vasfüggöny lebontásának 1989. június 27-i médiaeseménye csak egyik olyan momentuma volt a nyolcvanas évek végi, közéleti eseményeknek, amelyek az akkori hatalom immár kényszerű reakcióját jelentették az erőteljes szabadság- és reformmegmozdulásokra” – mondta a politikus.

Firtl Mátyás kifejtette: „az 1989 augusztus 19-ei soproni Páneurópai Piknik– a nagypolitikai háttér ellenére – a 20. század egyik kiemelkedő történelmi eseményeként bebizonyította, és megerősített abban a hitünkben, hogy szabadságvágytól vezérelten a civilek bátorsága és elszántsága is alakíthatja a történelmet, hogy kellő akarattal, határozott tettel, összefogással irányt szabhatunk az eseményeknek.
 
A Debrecenből indult ötlettel, Sopron, a leghűségesebb város, egy negyven évig erőszakra épülő világrend megváltoztatásához hozzátette azt, ami hűség-múltjából adódó kötelessége volt: így a szabadság városává is vált, az európaiság szellemében.

1956 és 1989 alaphangulatában volt valami közös: a szabadság közelségének érzete, a ránk kényszerített kommunizmus embertelen rendszerétől való megszabadulásnak kézzel fogható lehetősége, a szabadságjogok – külön a szabadság és a jog – érvényesítésének közelsége.

A diktatúra bomladozott, a szólásszabadság teret kért, elhangzott Orbán Viktor június 16-i beszéde, egy titkosrendőröktől még hemzsegő téren. A rendszer erőtlenné vált. Ez az embereknek erőt adott a cselekvéshez, a hatalmat pedig, kényszerítette a cselekvésre.”

A gyakran emlegetett ,, vasfüggöny lebontás”, ,,átvágás”, ,,határnyitás” ellenében, 1989. augusztus 19-én Sopronpusztán ,,határáttörés” történt. Mert ,,bontani”, ,,nyitni”, ,,vágni” a hatalom merhetett, engedélyezhetett és ott fotózkodhatott, mert még állt a pártállam, s annak intézményei, beleértve a munkásőrséget, léteztek a nemzetközi szerződések, és ,,kötelezettségek”. Azok, akik egy rendszer rabságában éltek, a szabadságvágytól vezérelten ,,áttörni” voltak kénytelenek a vasfüggönyt, s ezzel újabb kényszerhelyzetet teremteni a hatalomnak – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus..

Mint mondta: „sokan sokféleképpen élték meg a történetet: a debreceniek, a soproniak, a határőrök, a politikusok, a védnökök, a menekülők. A határt szeptember 11-én nyitották meg a több tízezer keletnémetnek, néhány hét múlva már bontották a berlini falat.

Azt a falat, amelynek egy téglája most abba az Áttörés-emlékműbe kerül, amelyet augusztus 19-én a határáttörés helyszínén avatunk, és, amely arra emlékeztet, hogy a szabadság szent.

Köszönet ezért Sopronnak!”

Firtl Mátyás hangsúlyozta: „a 20. évforduló kapcsán a legméltóbb megemlékezésnek azt tartja, ha elhangzik a szervezők neve, akiknek számolniuk kellett, tettük beláthatatlan következményeivel. Hiszen Sopron határában állt a szögesdrótkerítés. 21-én lezárták az utakat, a csomópontokba fegyveres munkásőröket állítottak, és lövöldöztek is.
 
A szervezők:

Debrecenből: Engi László, Ferenczy Lórándné, Filep Mária, Gali Ákos, Hernyák Imre, Magos Márta, Medgyesi István, Mészáros Ferenc, Nagy Imre, Pásztorlaki János, Szabó Lukács, Szeleczky Zoltán, Túri Gábor, Varga Ákos.

Sopronból: Abdai Géza, Balogh Sándor, Bánóczy Géza, Csóka Pál, Erdélyi Géza, Gazdag Imre, Györe Róbert, Horváth Jenő, Horváth Jenőné, Horváth Zoltán, Ivanics Ferenc képviselőtársam, Kocsi Tibor, Komlós Andor, Kováts Attila, Kóczán Zoltán, Kótai Péter, Kőműves Géza, Lőrincz-Véger Gábor, Magas László, Magas Lászlóné, Nagy László, Örs Félix, Rumpf János, Rumpf Jánosné, Szentkirályi Zsolt, Várkuti János, Vecsera Ferenc, Vígh Szabolcs. Budapestről: Torma Lajos.

Szentmargitbányáról: Andreas Waha.

És a mindent megörökítő: Lobenwein Tamás fotós, akinek képei nem a hivatalos protokoll képei, hanem akkor és ott az az életet-halált jelentő áttörés képei – zárta a felsorolással a KDNP képviselője megemlékezését.