Parasztvakítás

Semjén Zsolt szerint embert próbáló nyár elé nézünk. A kormány az embereket sarcolja meg, miközben külföldi tulajdonban lévő bankokat pénzeli. A KDNP elnök-frakcióvezetője szokásos heti interjújában rámutatott: a kabinet teljesen érzéketlen a szociális és a nemzeti ügyek iránt. Az ingatlanadóval kapcsolatosan a politikus kifejtette, a liberálisok támogatásával megszavazott törvény „olyan, mint a láb az ajtórésben. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy azért vezetik be az ingatlanadót, hogy utána majd csökkentsék a mértékét

A pártelnök a Magyarország előtt álló hónapok történéseit latolgató kérdésére válaszolva elmondta: „Embert próbáló nyár elé. Részint, mert nyilvánvaló, hogy a társadalom óriási többségének nincs lehetősége arra, hogy elmenjen nyaralni, nincs lehetősége arra, hogy kipihenje magát. Több mint bizonytalan a jövője, a munkahelye, a hiteleinek kérdése, az orvosi ellátása, a gyerekeinek az iskoláztatása és így tovább.”

Semjén Zsolt hangsúlyozta, a népnyúzó intézkedések következményei majd csak a második félévben, illetve a jövő elején fognak érződni.

Az ingatlanadóval kapcsolatosan a KDNP elnöke kifejtette, a liberálisok támogatásával megszavazott törvény „olyan, mint a láb az ajtórésben senki nem gondolhatja komolyan, hogy azért vezetik be az ingatlanadót, hogy utána majd csökkentsék a mértékét. Most úgy tűnik, hogy csak a nagyobb értékű ingatlanokra vezetik be az adót, később azonban ezt ki fogják terjeszteni minden ingatlanra”. Hozzátette: közgazdaságilag pusztán a nagy értékű ingatlanokra nincs értelme adót bevezetni, hiszen a beszedési költség akár meg is haladhatja az elért bevételt. Ez az, amit úgy nevez a nép, hogy parasztvakítás.

A kereszténydemokrata politikus megítélése szerint azon túl, hogy az intézkedés rossz üzenetet hordoz alkotmányosan is aggályos, hiszen adózott jövedelemből szerzett vagyont adóztatnak meg.

Semjén Zsolt heti interjújában élesen bírálta az áfa emelést is, mint mondta: „az áfa valóban a szegények adója, mert azoknak is meg kell fizetni, akik a csupán létfenntartásukat próbálják meg biztosítani. Közgazdasági közhely, hogy minél nagyobb valakinek a jövedelme, annál kisebb hányadosát fordítja megélhetésre. Következésképpen a fogyasztási típusú adók a szegényeket sújtják, és a gazdagok további felhalmozását erősítik: tehát a társadalmi egyenlőtlenséget növelik.

A KDNP elnöke kitért arra is, hogy feltűnően kevés szó esik arról, hogy az – IMF, a Világbank és az Európai Központi Bank segédletével – az ország brutális eladósításának folyamata gyakorlatilag egyenlő az ország gyarmatosításával, a szuverenitásának feladásával. A gigantikus összegű hitel egy jelentős hányadából kistafírozzák a bankokat, az erre fordított pénzt pedig az állampolgároknak kell majd visszafizetni. „Ráadásnak napi tapasztalat, hogy a bankok szabotálják a hitelkihelyezést: sem a devizahiteleseken, sem a vállalkozások hiteligényén nem segít érdemben az, amit a kormány ma csinál, viszont a magyar embereket emberöltőre, sőt még az unokáinkat is eladósítja.”

A kereszténydemokrata politikus tanulságosnak nevezte, hogy a kormány elutasította a KDNP azon javaslatát, hogy a devizahiteleseken – akik a kormány rossz gazdaságpolitikája és rossz pénzügypolitikája miatt jutottak nehéz helyzetbe –, úgy segítsenek, hogy hozzanak létre egy szociális bankot. Kijelentette: a kormány az állami szociális bank létrehozása helyett, a profitorientált – egyébként külföldi tulajdonban lévő – bankokat pénzeli.

Arra a kérdésre, hogy parlamenti ellenzék valóban ellenzéki részének az EP választás után van-e mozgástere Semjén Zsolt elmondta, a parlamenti mozgástere az ellenzéknek továbbra is korlátozott, viszont az EP választás után a legitimációs mozgástere lényegesen nagyobb lett, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalom kétharmada – a támogatottságát elveszített MSZP-vel és SZDSZ szemben – a Fidesz-KDNP pártszövetség mögött áll.

„Ebből kifolyólag a politikai törekvésünk is arra irányul, hogy minél előbb meglegyenek az új parlamenti választások, ahol a népakaratnak megfelelő kormány állhat fel a népakaratnak megfelelő kormánypolitikával” – hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Hozzátéve: az ország szempontjából az a jó, ha minél előbb egy olyan kormány áll föl, ami mögött tényleges társadalmi támogatottság van, és valódi parlamenti többség, mert ez az ami nekiállhat a romeltakarításnak és az ország újjáépítésének.

Az interjú végén Semjén Zsolt megismételte legutóbbi napirend előtti felszólalásában tett kijelentését: az MSZP-SZDSZ nem tudja annyira lerombolni az országot – bár dolgoznak rajta –, hogy a Fidesz és a KDNP ne tudja újraépíteni.

A tejes interjú itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!