Az új köznevelési törvény október végén, november elején kerülhet a parlament elé - számolt be Hoffmann Rózsa a Közoktatás-politikai Tanács budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta: nem szeretnék megállítani a törvényalkotás folyamatát, és nem látott lehetőséget annak lassítására sem. "Másként látunk bizonyos kérdéseket, de az időhúzás ezeknek a különbségeknek a megszüntetését nem szolgálná" - mondta az államtitkár.
Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint a kormány a társadalmi, szakmai és közigazgatási egyeztetés után tárgyalja majd a jogszabály-tervezetet, várhatóan két menetben. Az ülésről szólva elmondta: a javaslatot, az addig elhangzottak alapján, a testület nyolc tagja közül hat részben, vagy egészében támogatta. A szakmai oldal nagyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket, ugyanakkor a szakszervezeti oldal generálisan elutasította a tervezetet és elhalasztását kérte. A legtöbben a tervezet egy-egy részletét érintették a tanácskozáson - számolt be az államtitkár.
Hoffmann Rózsa azt mondta, nem szeretnék megállítani a törvényalkotás folyamatát, és nem látott lehetőséget annak lassítására sem. Másként látunk bizonyos kérdéseket, de az időhúzás ezeknek a különbségeknek a megszüntetését nem szolgálná - jegyezte meg.
Arra a kérdésére válaszolva, hogy milyen konkrét kérdések vetődtek fel, Hoffmann Rózsa elmondta, hogy több olyan pontot is kerestek a felek a készülő jogszabályban, amelyek nem szerepelnek abban, ugyanis előre vállaltan kerettörvényt alkottak. Az egyik ilyen félreértés volt, hogy a jövőben nem számítanának a tanács munkájára, mert a törvény nem nevesíti a testületet. Egy tavaszi kormányrendelet ugyanakkor a miniszter hatáskörébe utalta a tanácsadó testületek megnevezését - mondta az államtitkár.
Kisebbségi véleményként volt olyan megszólaló, aki elutasította azt, hogy a köznevelési rendszer értékrendet közvetít - számolt be az államtitkár. Más hozzászólók, és ők voltak többségben, ugyanakkor kifejezetten pozitívumként értékelték, hogy a pedagógia világa visszatalál gyökereihez és nevelni akar, márpedig nevelni értékrend nélkül nem lehet. "Világnézeti kényszert, terrort természetesen eszünk ágában sincs alkalmazni, világnézeti szabadság van, és az is marad" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
A Közoktatás-politikai Tanács szakszervezeti, szakmai, szülői, önkormányzati fenntartói, nem önkormányzati fenntartói, kisebbségi, diákjogi és kormányzati oldalt magában foglaló testület, amely egyeztető fóruma, véleményező-javaslattevő szerve az oktatásért felelős miniszternek.