Prekoncepció felsőfokon: a Freedom House botrányos jelentése

A közelmúltban nyilvánosságra hozott Freedom House-jelentés magyarországi fejezete miatt kérdésekkel fordult a miniszterelnökhöz a KDNP. A párt többek között arra kíváncsi, mit kíván tenni a kormányfő az abban szereplő, Magyarországot lejárató állítások miatt. A Freedom House legfrissebb jelentéséből az derül ki: Magyarországon a nacionalizmus, a radikalizmus, mi több, a rasszizmus szinte nem ismer határokat. Csütörtöki számában a Népszabadság a következő mondatot idézi a magyar fejezetből: „…komoly, időnként halálos támadásokra kerül sor az egyébként is a margóra szorított roma közösséggel szemben”.

Az idézett állítás rendkívül rossz fényben tünteti föl hazánkat a nemzetközi közösség előtt.

Miután egy ilyen jelentéstől a legkevésbé sem várhatók el az árnyalatok, (sajnos a Freedom House-zal kapcsolatos tapasztalatok is ezt támasztják alá), voltaképpen a dokumentum gyilkossággal vádolja meg a magyar népesség nem roma tagjait. Nem utolsó sorban pedig a vád tényszerűen nem igaz.

A fentiekkel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Néppárt választ vár Magyarország regnáló miniszterelnökétől a következő kérdésekre?

– Hol és milyen formában kíván tiltakozni a Magyarországot lejárató állítás miatt?

– Tudomása szerint ki és milyen érdekből bízta meg a jelentés magyar fejezetének összeállítóit, Kovács Áron Balázs és Molnár Bálint politológusokat azzal, hogy félrevezessék a nemzetközi szervezetet, illetve, hogy rossz színben tüntessék föl hazánkat.

– Miniszterelnök úr szerint vajon miért nem olvashatunk a dokumentumban például a Szögi Lajos, a Marian Cozma ellen elkövetett gyilkosságokról, a rendőri félrenézés mellett zajló siófoki, megfélemlítő szándékú roma felvonulásról, a kelet-magyarországi „komoly, időnként halálos” kimenetelű, romák által elkövetett vagyon elleni bűncselekményekről, arról, hogy Magyarországon végső soron polgárjogot nyert a „megélhetési” bűnözés?

– Ha esetleg mi értettünk félre valamit, Bajnai Gordonnak van-e tudomása konkrét, rasszista indítékból elkövetett roma ellenes gyilkosságról? Ha igen, hol történt ez, mikor, és kik az elkövetők?

– A jövőben mit kíván tenni a hasonló, lejárató célzatú támadások elkerülésére?

Felhívjuk Bajnai Gordon szíves figyelmét arra, hogy egy nép többek között akkor lép a radikalizmus útjára, ha sok ilyen és hasonló bántás éri, azaz ok nélkül rasszistázzák, nacionalistázzák, netán gyilkossággal vádolják.   

Éppen ezért fontos, hogy a fenti kérdések ne maradjanak megválaszolatlanul.

Egy miniszterelnöknek mindenkori kötelessége hazája jó hírnevét megőrizni.

Budapest, 2009. július 2.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!