Rétvári Bence Vácott

Harrach Péter képviselő meghívására, Vácott, Rétvári Bence a KIM államtitkára tartott előadást a rezsicsökkentésről. Rétvári a fórum sajtótájékoztatóján kiemelte, a kormány éppen a legnehezebb anyagi körülmények között élőket segíti a rezsicsökkentéssel, ennél jobban célba találó szociálpolitika nincs. Harrach Péter arról beszélt, hogy a rezsicsökkentéssel tavaly 240 milliárd forint maradt a magyar családoknál.

– Köszönjük a rezsicsökkentést támogató 2,5 millió aláírást. A kormányzat törekvéseivel, ilyen lakossági támogatás mellett, az unió bürokratáinak is nehéz szembemenni. A rezsicsökkentéssel visszaadta a kormány a szocialisták által megszüntetett 13 havi nyugdíjat és fizetést az embereknek. Ha nincs kormányváltás tovább nőtt volna a rezsiköltség. Nem igaz, hogy a szabadpiaci verseny leszorítja a közműszolgáltatások árát. A Horn kormány idején privatizált cégek, fix profit garantálása mellett, monopolhelyzetben maradtak – mondta el Rétvári Bence. Hozzátette, nem áll meg a szocialisták érvelése, miszerint a gazdagok jobban járnak a rezsicsökkentéssel, hiszen a kisebb fizetésből élőknek sokkal többet jelent a megtakarítás, ráadásul a jobb anyagi körülmények között élő családok is magyar emberek, akik itt költik el a pénzüket, ellentétben a szocialista kormányzat támogatását élvező gazdag nemzetközi cégekkel.

A Váci Művelődési Ház több száz férőhelyes színházterme zsúfolásig telt érdeklődőkkel.

– Csurcsány nem kért bocsánatot semmiért, és ma sem tenne másként, mint amikor kormányon volt. A baloldal nem képes a megújulásra, hiszen ugyanazok a politikus álltak össze, akik 8300 milliárdról 20 ezermilliárdra növelték az államadósságot. A szocialisták felveszik az IMF hitelt, a polgári kormány meg visszafizeti. A rezsicsökkentésre nemmel szavaznak a parlamentben, és nyilatkozataikban továbbra is a szolgáltatók érdekeit védik. Azt a családtámogatási rendszert nem kell megreformálni, amely adókedvezményt biztosít, és bevezeti a GYED extrát – mondta az államtitkár, aki azt is hozzátette, hogy a gazdasági mutatók, a nyugdíjak értéke, és a munkahelyek száma növekszik, az infláció alacsony, és megszűnt hazánk ellen az uniós eljárás.

A rendezvényen felszólalt öt választópolgár, akik elmondták tapasztalataikat a rezsicsökkentésről. Egy négygyermekes édesapa, aki vidéken, régi építésű családi házban él, kiszámolta, hogy tavaly 116 ezer forinttal kevesebb rezsiköltséget fizetett, mint 2012-ben, és idén előrevetítve 198 ezer forint lesz a megtakarítása a 3. rezsicsökkentés bekalkulálása nélkül, azzal együtt pedig megközelíti a 200 ezer forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!