Simicskó István bízik benne, hogy az emberek Kelenföldön is a változásra szavaznak +videó

Simicskó István a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a választás második fordulója előtt már nem vitatkozik választókerületi riválisával, a szocialista Molnár Gyulával, Budapest XI. kerületének polgármesterével – mondta Simicskó a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában. A politikus úgy látja: azért nincs helye vitának, mert a választók az első fordulóban eldöntötték, ki irányítsa az országot a következő négy évben. Megjegyezte: Molnárnak korábban saját kormányával kellett volna vitatkoznia – elsőként Őszödön Gyucsány Ferenccel, avagy a megszorító intézkedések miatt az akkori kormány más tagjaival.

Simicskó István KDNP-s politikus, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke az országgyűlési választások második fordulója előtt már nem vitatkozik kihívójával, Molnár Gyulával, a főváros XI. kerületének szocialista polgármesterével.

Annak ellenére sem, hogy Molnár - aki Kelenföldön, Budapest XI. kerületének egyik választókerületében versenytársa Simicskónak – az országos átlagnál jobb eredménnyel maradt talpon az első fordulót megnyerő Simicskóval szemben; kettejük között alig hat százalék a különbség a kereszténydemokrata politikus javára.

Simicskó viszont úgy látja: azért nincs helye vitának, mert a választók az első fordulóban eldöntötték, ki irányítsa az országot a következő négy évben. Megjegyezte: Molnárnak korábban saját kormányával kellett volna vitatkoznia – elsőként Őszödön Gyucsány Ferenccel, avagy a megszorító intézkedések miatt az akkori kormány más tagjaival.

Simicskó bízik benne, hogy április 25-én megnyeri a második fordulót és ő lehet Kelenföld, valamint Albertfalva városrészek egyéni országgyűlési képviselője. Az ő szavaival élve „bízik abban, hogy az emberek Kelenföldön is a változásra szavaznak”.

A sajtóban megjelent híreket – miszerint ő a honvédelmi tárca várományosa, ha a Fidesz-KNDP alakíthat kormányt – Simicskó sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta a Duna Televízió stúdiójában. A felvetéssel kapcsolatban azt mondta: fontos lenne megvárni a második forduló eredményeit.

Másfelől azt is komolyan mérlegelni kell – tette hozzá -, hogy ha most első ízben sikerül elhódítaniuk az egyéni mandátumot a baloldaltól helyben, akkor ne képviselőként dolgozva szolgálja-e meg elsősorban az emberek bizalmát. Ha miniszteri posztra kérik fel, természetesen azt is mérlegelni fogja, a döntés ráadásul nem egyedül az övé, abba a pártjának is lesz beleszólása, nevezetesen, hogy kinek milyen feladatokat szánnak a választások lezárultával – nyilatkozta a Duna Televízióban Simicskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!