A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke szerint a szocialista politikusok nem tisztelik, hanem kigúnyolják a hívő embereket. Ezt Rétvári Bence mondta a Magyar Távirati Irodának Simon Gábor, szocialista országgyűlési képviselő szavait idézve, és egyúttal bocsánatkérésre szólítva fel őt. A kereszténydemokrata politikus közlése szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Simon Gábor a minap kigúnyolta a Miatyánkot, ezzel megsértve a világon élő mintegy 2,2 milliárd keresztény hívet.
A lakossági fórumon Rétvári Bence szavai szerint az hangzott el, hogy „Mi Orbánunk, ki ott vagy a Parlamentben, szüntessék meg a te helyed”.
Simon Gábor mondatai nemcsak hogy a humorérzéket nélkülözik, hanem az alapvető jó ízlést is. Ugyanakkor a jó ízlés a Simon Gáborral együtt lakossági fórumozó, a hétvégi szobordöntögetésről elhíresült Bajnai Gordonnak sem az erőssége – jegyezte meg a kormánypárti politikus.
Rétvári Bence felhívta Simon Gábor figyelmét, hogy a vallás és lelkiismereti szabadság a másik ember hitének és meggyőződésének tiszteletéből, és nem pedig annak meggyalázásból áll. Simon Gábor az egyházakkal kapcsolatban sem tudott túllépni a pártja súlyos árnyékán, és komoly problémái támadtak a vallásszabadság értelmezésével, amely az egyik legfontosabb védendő alkotmányos alapjog – tette hozzá.
Mint mondta: az az MSZP, ami máskor harcosan kiáll más kisebbségek jogainak és méltóságának tiszteletben tartásáért, a magyar keresztényekkel szemben sem alkalmazhat kettős mércét, őket nem sértegetheti. Ezért mi, kereszténydemokraták követeljük, hogy Simon Gábor kérjen bocsánatot szavaiért - jelentette ki Rétvári Bence, aki szerint nem Orbán Viktort, hanem a több millió magyar keresztényt sértették meg, és nehéz azt elhinni, hogy akiknek a legfontosabb imádságán egyik nap gúnyolódik, azok érdekeit másnap az Országgyűlésben pártjával együtt tudná képviselni.