Soha nem mértek ekkora különbséget a Fidesz és az MSZP között

Júliusra a választók körében a Fidesz tábora már közel négyszerese lett a szocialistákénak; ekkora különbség a rendszerváltás óta nem volt még a két párt között – derült ki a Tárki közvélemény-kutató intézet júliusi felméréséből. Az SZDSZ támogatottsága a rendszerváltás óta nem volt még ilyen alacsony – teszik hozzá.

A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében júliusban 39 százalék, szemben a májusi 37 és a júniusi 34 százalékkal. Az MSZP tábora a teljes lakosság körében ebben a hónapban 10 százalék, míg májusban és júniusban egyaránt 13 százaléknyian szavaztak volna a kormánypártra – áll a közvélemény-kutatás összegzésében. A kutatás szerint a választók körében tapasztalható trendek megegyeznek a teljes lakosság körében érzékelhetőkkel: júliusban a Fidesz az előző hónapnál is jelentősebb mértékben, 45 százalékponttal vezet az MSZP előtt (májusban 41, júniusban 36 százalékpontnyi volt a különbség).

A biztos szavazók körében eltérés látható az előző hónaphoz képest: a Fidesz támogatottsága 65 százalékra emelkedett (az áprilisi 64, a májusi 70 és a júniusi 58 százalék után), míg az MSZP szavazótábora többhavi ingadozás után most újra 17 százalékra csökkent (áprilisban 22, májusban 17, júniusban pedig 23 százalékon állt a párt). Mint írták, a Fidesz és az MSZP szavazóbázisa tehát az elmúlt negyedévben váltakozva nőtt, illetve csökkent, ami júliusra mintegy négyszeres különbséget jelent a két párt szavazótábora között.

A közlés szerint a Jobbik szimpatizánsainak köre is nőtt, a biztos szavazó pártválasztókon belül azonban lényegében változatlan a támogatottságuk. Ebben a hónapban a teljes népességen belül a júniusi 5 százalékról 7-re nőtt a Jobbik Magyarországért Párt támogatottsága, a rájuk szavazók tábora, azaz a biztosan szavazó választóik aránya azonban nem nőtt: júniusban 10, júliusban pedig 9 százalék volt a részesedésük.

Az SZDSZ támogatottsága a rendszerváltás óta nem volt még ilyen alacsony. Míg a párt az elmúlt két hónapban 3 százalékon állt, addig júliusra 1 százalékra csökkent a támogatottsága. Az MDF megtartotta 3 százalékos szavazótáborát.

A fenti eredmények az európai parlamenti választásokon tapasztalt alacsony részvételi hajlandóságnál lényegesen magasabb parlamenti részvétel esetén lennének várhatóak, hiszen mind júniusban, mind pedig júliusban 47 százaléknyian mentek volna el biztosan szavazni egy „most vasárnapi” választáson – jegyzik meg.

A Tárki ezer fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatásának adatfelvétele július 7. és 15. között zajlott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!