Az Afrikából Európába való menekülés közben életüket vesztett emberekért imádkozott Ferenc pápa, aki a halottak napja alkalmából a Verano római temetőben mutatott be szentmisét. Mindenszentek ünnepén az egyházfő a szentekről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a szentek „nem szuperemberek, hanem olyanok, mint mi”, csak mások szolgálatának szentelik életüket és szenvedéseik közepette sem gyűlölnek. Ferenc pápa kijelentette: „Szentnek lenni nem kevesek kiváltsága... mindenki hivatása”.
Az egyházfő a Szent Péter téren délben tartott Úrangyala-imádság (Angelus) során azért a 87 nigeriért is imádkozott, aki októberben a Szahara sivatagban halt szomjan Algéria határától nem messze. Ferenc pápa „abszurd és szégyenletes” halálról beszélt. Megemlékezett mindazokról az illegális bevándorlókról, akik a Földközi-tengeren haltak meg és olasz földben temették el őket. A pápa hozzátette, a túlélő, de táborokba zsúfolt illegális bevándorlókért is imádkozni kell, azért, hogy jobb életet érdemelhessenek.
A Migrantes katolikus alapítvány adatai szerint év eleje óta hétszázan vesztek a tengerbe az Afrika és Szicília között. Az egyházfő délután felkereste a Verano római műemléki temetőt, ahol legutóbb 1993-ban II. János Pál pápa mutatott be szentmisét a halottak napja alkalmából. Ferenc pápa az elhunytakért imádkozott és megáldotta a sírokat.
„Mindannyiunk számára eljön a hanyatlás pillanata, addig is arra keressünk választ, mihez kötődik az életünk” – mondta Ferenc pápa. A hívők a sírok között állva hallgatták őt.