Tarnai Richárd szerint mindenkinek el kell mennie április 6-án szavazni és egységesen a Fidesz-KDNP-re kell leadnia a voksát. A politikus azt mondta: a szavazatok esetleges megosztása, a kétfelé szavazás olyan, mintha valaki nem is adott volna le voksot, illetve nem ment volna el választani. Tarnai Richárd hangsúlyozta: nem érti mi a logikája a szétszavazásnak, hiszen a pártok különböző jelölteket indítanak és azért indulnak egymással szemben, mert mást és mást szeretnének megvalósítani.
Mint mondta, 2002-ben is jó volt a kormány teljesítménye, amit még az ellenzéki oldal is elismert.
A KDNP-s országgyűlési képviselő a hétvégi választási nagygyűlések kapcsán kiemelte, vannak akik szavakban nagyon kemények, bátrak, már-már durvák és vannak akik határozottak és nagyon gyökeres változásokat értek el, ilyen a Fidesz-KDNP kormánya.
Szólt arról, hogy a határon túli magyarokat illetően gyökeres fordulat történt: a 23 millió romántól eljutottak a nemzetegyesítésig, addig, hogy egyenjogú állampolgár minden magyar és szavazati joggal bír. Egyúttal kérte a külhoni magyarokat, menjenek el szavazni, éljenek a lehetőséggel, ami 1920. óta most először adatik meg.
Kitért arra is, hogy gyökeres változás történt a magyar föld védelme érdekében. 2010-ben, amikor átvették a kormányzást reális esélye volt, hogy a magyar földet külföldiek vegyék meg. Ennek lehetősége az új törvényi szabályozásnak köszönhetően megszűnt, az ma egyértelműen és szigorúan biztosítja, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon - fejtette ki Tarnai Richárd, majd kitért a rezsicsökkentés területén elért eredményekre is.
Gyökeres szemléletváltás következett be és a mindennapok problémáin való segítségnyújtás lépett előtérbe ahelyett, hogy álproblémákkal foglalkozott volna a kormány - összegzett.