Társadalmi szemléletváltozás kell

A fogyatékkal élők helyzetének javítása végett elengedhetetlen a társadalmi szemléletváltozás - hangsúlyozta Kósa Ádám (képünkön), a Fidesz európai parlamenti képviselő-jelöltje csütörtökön Székesfehérváron. A fórumon és a sajtótájékoztatón részt vett Soltész Miklós a KDNP országgyűlési képviselője is, aki szerint tarthatatlan, hogy a fogyatékkal élők 90 százalékának nincs munkahelye.

A fogyatékkal élők helyzetének javítása végett elengedhetetlen a társadalmi szemléletváltozás - hangsúlyozta Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselő-jelöltje csütörtökön Székesfehérváron. A párt listájának 12. helyén szereplő, ugyancsak fogyatékkal élő képviselő-jelölt a fogyatékkal élőkkel foglalkozó Fejér megyei szervezeteknek tartott fórum szünetében jelnyelvi tolmács segítségével újságíróknak elmondta: Magyarországon ma 600 ezer fogyatékkal élő ember él, akiknek 90 százaléka munkanélküli. Nyugat-Európában ez az arány 40 százalék, s öt év alatt Magyarországon is el kellene jutni legalább erre a szintre - fogalmazott Kósa Ádám. Lenne esély rá, ha megfelelő jogszabályok lennének, ha jobb lenne a végrehajtás és a munkaadók hozzáállása is megváltozna - vélte. A fogyatékkal élők helyzetét tovább nehezíti a sok helyen rossz vagy hiányzó akadálymentesítés - hívta fel a figyelmet a politikus.
    
A fórumon és a sajtótájékoztatón részt vett Soltész Miklós a KDNP országgyűlési képviselője is, aki szerint tarthatatlan, hogy a fogyatékkal élők 90 százalékának nincs munkahelye, valamint az is, hogy az állam beszedi ugyan a munkaadóktól a rehabilitációs járadékot, de azt nem fizeti ki a fogyatékos emberek munkavállalásának segítésére. Úgy vélte, szükség lenne az oktatási rendszer átalakítására, azért, hogy a fogyatékkal élőknek olyan szakmát adjanak a kezükbe, amellyel valóban munkát tudnak találni. Mint mondta, a változtatásokat fent kell kezdeni, mert elfogadhatatlan, hogy a szociális tárcánál egyetlen fogyatékkal élő sem dolgozik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!