A tehetségek révén fejlődhet Magyarország

Emelkedett a Nemzeti Tehetség Programra – mint kiemelt költségvetési előirányzatra – a személyi jövedelemadó második egy százalékából befolyó támogatások összege, amely tavaly meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A tehetséggondozást segítő versenyeken több mint háromszázezer diák vett rész – közölte Hoffmann Rózsa. Az államtitkár kiemelte: különösen fontos, hogy a tehetségeket ne hagyják elkallódni, mert ennek révén fejlődhet Magyarország.
 

Hoffmann Rózsa felidézte, hogy a Nemzeti Tehetség Program 2008-ban indult el, működtetésére húsz évre vállalt kötelezettséget a parlament. A vonatkozó országgyűlési határozatban 20 évre vállalt kötelezettséget a parlament, a program gondozói két évente beszámolnak annak állásáról – jelezte.

A köznevelési államtitkár kiemelt területként említette a hagyományőrzést, a különböző versenyek támogatását, a külhoni és magyarországi tehetségek felkarolását, a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok méltó elismerését. Fontosnak tartotta, hogy Európában és az unió államaiban is megismerjék a tehetséggondozás eredményeit, és kitért arra: a magyar uniós elnökség idején döntöttek arról, hogy március 25-e Európai Tehetségnap legyen.

Szólt arról, hogy az állampolgároknak lehetőségük van adójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program számára felajánlani, és 2013-ban közel 350 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Tehetséggondozást szolgáló versenyeken mintegy 309 ezer diák vett rész, akiket több mint 23 ezer pedagógus segített.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője hozzátette: 2012-höz képest több mint 55 ezerrel nőtt azon magánszemélyeknek a száma, akik a Nemzeti Tehetség Program támogatására rendelkeztek. Jelezte: az intézetben nemzeti tehetségfejlesztési központ működik, és segítik az Országos Tudományos Diákköri Konferencia keretében a felsőoktatási tehetséggondozást is.

Gubik Petra színművész arról beszélt, hogy már kiskorától erre a pályára készült, és a zene, a színház mindig ott volt az életében. Rámutatott: az általa elért eredményeket tanárainak köszönheti.

Benedek Tibor, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint mindennapi feladat a tehetséggondozás. Az elmúlt egy évet sikeresnek értékelte, szavai szerint nem azért elsősorban mert világbajnokok lettek. Mint mondta, igyekeztek odafigyelni arra, hogy minden tehetséges fiatal lehetőséget kapjon.

Horváth Gyula, a Maszat1 műhold projektmenedzsere elmondta: Magyarország első műholdja túl van a tízezredik körén, és folyamatosan dolgoznak a Maszat2 megalapozásán. Az a cél, hogy szolgáltatásalapú műholdflottát biztosítsanak Magyarország számára 6-8 éven belül – jelezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!