Semjén Zsolt szervezésében tibeti csoport alakul ősszel a parlamentben. A pártelnök az Indexnek nyilatkozva elmondta: a csoport megalakulása kifejezi Magyarország szimpátiáját a tibeti nép és kultúra iránt, valamint napirenden tartja az olimpia vége után is Kína tibeti megszállásának és jogtiprásának témáját, ami elősegítheti a tárgyalásokat Kína és Tibet között. Emellett fel akarnak lépni a tibetiek magyarországi diszkriminációja ellen.
A KDNP elnöke számít az ellenzéki pártok részvételére, hogy egységesen lépjenek fel a tibetiek magyarországi diszkriminációja ellen. Az Indexnek közölte: várhatóan az SZDSZ elnöki szinten vesz részt a munkában, az MSZP együttműködését azonban kérdésesnek tartja. Semjén Zsolt tájékoztatása szerint a csoport alakulásának a tibeti események mellett az ad aktualitást, hogy a magyar külügy az erőteljes kínai nyomásra Tibet-ellenes, semmiféle érzékenységet nem mutat a tibetiek iránt.
Hozzátette: a Magyarországra érkezett tibeti menekültek érthetetlen módon nem kaptak menekült státuszt, de még oltalmazottit sem, befogadottként munkavállalási engedély nélkül, lehetetlen helyzetben tartózkodnak az országban. A pártelnök furcsának tartja azt is, hogy míg Magyarország görcsösen próbál megfelelni az EU-nak, egy ilyen emberi jogi kérdésben képvisel ellenkező álláspontot, mint minden más uniós tagállam.
Semjén Zsolt intézi a szervezési feladatokat, a formális belépési nyilatkozatokat azonban csak szeptember 15-e után, a parlamenti ülésszak kezdetén adja majd át a képviselőknek.
+
Egy decemberi kormányrendelet értelmében a tibeti emigránsok úti okmánya magyarországi beutazásra nem érvényes, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szakértői munkacsoportja módosíthatja a szabályozást. Magyarországon és Észtországon kívül minden EU-tagállamba szabadon utazhatnak a tibetiek.