Tisztán kell látni a döntéshozatal előtt

A ma tartandó devizahitel-kerekasztalról a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Rétvári Bence elmondta, az elsődleges cél a bankszövetség kínálta megoldási csomag jogi véleményezése, másrészt azt tisztázni, a hatalmi ágak szakértői hogyan ítélik meg az egyoldalú szerződés-, kamatmódosítás lehetőségét, de napirendre kerülhet az árfolyamrés kérdése is. Ma jogegységi döntés biztosan nem születik, de nagyon nagy szükség van rá a perek megítélésében és a jogi környezet tisztázásban.

A kormány  így végre felelősséggel meghozhatja majd azokat törvénymódosításokat, amelyekkel kizárhatja a jelzálogfedezettel ellátott devizaalapú ingatlanhitelt, és egyensúlyt is teremthet, hogy ne járhassanak rosszabbul a forinthitelesek sem – hangsúlyozta Rétvári.

Az asztalnál ülők határidőt nem szabhatnak és nem is javasolhatnak a Kúriának, de jelezhetik, hogy a jogalkotóban és a több százezer devizahitellel bírkózó emberben is nagyfokú igény van erre a jogegységi döntésre – tette hozzá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a 180 percben. (Korábbi értesülések szerint a Navracsics Tibor kezdeményezte egyeztetésre a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, valamint az alapjogi biztos kapott meghívást.)

Az ároktői eset rámutatott az igazságszolgáltatási rendszer betegségeire

A törvényben most megszabott 90 napos szakértői határidő felgyorsíthatja majd a büntetőeljárásokat, de ehhez több drága berendezés is kell, ezek beszerzésére több százmillió forintot költ és költött a tárca – mondta Rétvári Bence. Emellett mindenkit, aki a szakértő intézeteknél dolgozik, közalkalmazottból köztisztviselővé soroltak át, ami jelentős mértékű keresetnövekedést eredményezett, a magasabb bérek és a javuló munkakörülmények pedig minden bizonnyal vonzóbbá is teszi majd a pályát – tette hozzá az államtitkár.

Az ároktői eset egyébként nemcsak a szakértői munka lassúságára, de az igazságszolgáltatási rendszer szinte minden betegségére figyelmeztetett, azt a kérdést is felveti például, szükség van-e ilyen mértékű bizonyítási eljárásra, vagy kevesebb bizonyíték, esetleg már a részleges beismerő vallomások alapján is megszülethetett volna az ítélet – hívta fel a figyelmet a szakember. Vizsgálható az is, ügyészi oldalon hol volt túlzott a leterheltség, amely késleltette a vádirat benyújtását, és az is, miért nyúlt el ilyen hosszú időre a bírósági szakasz. A választ az újabb bírói, ügyészi álláshelyek megteremtésével részben már megadta a kormányt, de az eljárásokat gyorsíthatja az is, hogy a tárgyalások kijelölésekor a bíráknak figyelembe kell majd venniük, melyik ügyben van előzetes letartóztatásban a vádlott.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!