Tízmilliárd forint szociális intézmények felújítására

A kormány ebben a ciklusban több mint tízmilliárd forintot fordított, illetve fordít szociális intézmények felújítására, korszerűsítésére – mondta a szociális és családügyi államtitkár pénteken Hajdúböszörményben. Soltész Miklós a helyi Fazekas Gábor idősek otthona korszerűsítésének alapkőletételén emlékeztetett a kormány döntésére: e szerint jövőre a szociális ágazatban dolgozókat is megilleti a bérpótlék, márciusban fizetik ki először, de januártól visszamenőleg.

Az intézkedés 70-90 ezer dolgozót érint, 5-11 százalék, vagyis 6-17 ezer forint közötti bérpótlékot kapnak a besorolásuknak megfelelően – ismertette a részleteket az államtitkár.

Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere elmondta: az önkormányzat sikeres pályázatának eredményeként mintegy 180 millió forint európai uniós és hazai központi forrásból újul meg a Fazekas Gábor idősek otthona.

Az otthonnak jelenleg több mint száz idős lakója van, elhelyezési körülményeik, valamint az ott dolgozók munkakörülményei jelentősen megváltoznak a beruházás elkészülésével - tette hozzá a polgármester.

A tíz hónapig tartó kivitelezési munkák során akadálymentesítik az intézményt, korszerűsítik a fűtést, átalakítják és bővítik a konyhát és a mosodát, a foglalkoztatóhelyiséget, és fejlesztik a számítógépes hálózatot – mondta Kiss Attila.

 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!