Tovább kell növelni a családok és a fiatalok támogatását

Értünk el ugyan eredményeket, mégis több a temetés, mint a keresztelő. Ha ez így marad, elfogy a jövőnk – jelentette ki a kormányfő a Teol.hunak. A miniszterelnök a kormányzó párt választási esélyeiről is beszélt a Tolna megyei híroldalnak. Orbán Viktor a kormány eredményei között említette az önkormányzatok adósságának átvállalását, az oktatás újjászervezését, a rezsicsökkentést és a munkahelyvédelmi akciótervet, amely azt eredményezte, hogy mintegy 700 ezer munkahely megmaradt,

Folytatni kell a családtámogatási rendszer fejlesztését, és támogatni a fiatalokat a gyermekvállalásban – mondta Orbán Viktor a Teol.hu Tolna megyei híroldalnak adott, vasárnap megjelent interjúban. Értünk el ugyan eredményeket, mégis több a temetés, mint a keresztelő. Ha ez így marad, elfogy a jövőnk – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: a családokat, a fiatalokat támogatni kell abban, hogy annyi gyermeket vállaljanak, amennyit szeretnének, mert ma minden fiatal általában kevesebb gyermeket vállal, mint amennyit tervezett, vagy jónak tartana. A kormányzati ciklus végéhez közeledve az ígéretek teljesítéséről szólva azt mondta: azt vállalta, hogy tíz év alatt lesz egymillió új munkahely, ebből 250 ezer már létrejött, a következő hat évben elérhetik a kitűzött célt.

A kormány teljesítményére vonatkozó kérdésre azt válaszolta: az elmúlt négy év legfontosabb eredménye az összefogás, ami nélkül nem érte volna el az ország azokat az eredményeket, amelyeket ma magáénak tudhat. Példaként a bankadót vagy a multiadót említette, amelyeket a törvényhozásnak kellett elfogadnia, de a kormány megvédeni nem tudta volna, ha nincs több millió ember, akik Brüsszellel, a bankokkal és a multikkal szemben megvédik ezeket a döntéseket. Az árvíz ellen is az összefogás segített, 40 ezer önkéntes dolgozott éjjel-nappal a gátakon – jegyezte meg.

Orbán Viktor a kormány eredményei között említette az önkormányzatok adósságának átvállalását, az oktatás újjászervezését, a rezsicsökkentést és a munkahelyvédelmi akciótervet, amely azt eredményezte, hogy mintegy 700 ezer munkahely megmaradt, mert sikerült a tervet a vállalkozókkal és a szakszervezetekkel közösen tető alá hoznunk. Azt is hozzáfűzte ugyanakkor, hogy általában semmivel sem elégedett. „Akkor lehetünk majd elégedettek, amikor minden magyar ember képes a munkájából tisztességesen megélni, saját magának és a családjának jómódot teremteni. Ettől Magyarország ma még messze van” – jelentette ki.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány a dolgozó, dolgozni akaró emberek oldalán áll, mindent megtesz azért, hogy munkához juthassanak. Kifejtette: még mindig van kilenc százaléknyi olyan ember, aki szeretne dolgozni, de nem kap munkát. Ez jóval kisebb arány, mint amennyi négy évvel ezelőtt volt. Ha Magyarországon a 4 millió ember helyett 5 millió dolgozik majd mint a cseheknél , akkor megközelítjük a teljes foglalkoztatottságot. Ennek érdekébe fenn kell tartani a munkahelyvédelmi akciótervet, az összes rendelkezésre álló fejlesztési forrást a kis- és közepes vállalkozások felé kell irányítani – tette hozzá.

„Már vesztettem el választást úgy, hogy mindenki azt gondolta: mi fogjuk megnyerni” – mondta a Fidesz-KDNP pártszövetség választási esélyeiről a kormányfő, hozzátéve, hogy az óvatos duhajok közé tartozik.  „Látogatásaim során szerzett tapasztalataim jók. Még a faluvégi házakban is megfogalmazódik: sok a gond, de érzik, hogy a kormány az emberek oldalán áll” – fogalmazott Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!