Tusványos – Kerekasztal az ifjúságpolitikáról

A fiatalok közéleti szerepvállalásáról és annak lehetséges növeléséről volt szó a 24. Bálványosi Szabadegyetemen a magyar ifjúságpolitikáról rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Gaal Gergely, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ügyvezető elnöke a közösségépítés fontosságát emelte ki, majd kitért a Gyere haza programjukra, amely a külföldre vándorolt fiatalok hazatérését szeretné elősegíteni.

A kereszténydemokrata politikus szólt arról is: a nyugati civilizációnak vissza kell térnie az eredeti keresztény értékekhez, ők ezeket szeretnék képviselni és megjeleníteni.

A kettős állampolgárságról Gaal Geregely kifejtette: ma már szavazatvesztés nélkül politikai párt nem kampányolhatna ellene. Probléma, hogy a fiatalok elfordulnak a politikától, közélettől, ezen szeretnének változtatni.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke azt mondta, kiemelt céljuk, hogy megjelenítsék a fiatalok érdekeit a kormányzatban és képviseljék álláspontjukat. A fiatalokra stratégiai partnerként tekint a kormány – jelezte a fideszes politikus.
Kitért arra is: kezdettől törekedtek arra, hogy a Kárpát-medence ifjúsági szervezeteivel partneri kapcsolatot alakítsanak ki. Ennek jegyében nemzetpolitikai találkozókat tartanak, és riadóláncot hoztak létre a magyarságot ért jogsértések megelőzése, kezelése érdekében. Beszámolt továbbá az első munkahely garanciaprogramról, ugyanakkor megjegyezte: a munkahelyteremtés és foglalkoztatáspolitika területén még vannak megoldandó feladatok. Batizán Attila, az Erdélyi Keresztény Ifjúsági Egyesület elnöke jelezte: az erdélyi magyar ifjúság felé szeretnének keresztény értékeket közvetíteni. Az erdélyi református egyházban nagyon sok változás történt, nagyon sok fiatal lelkész szolgál náluk – fejtette ki.

Gulyás Tibor, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke kiemelte: az egyes régiókat próbálják külön kezelni, és a különböző prioritásokat figyelembe venni. Minden döntést igyekeznek konszenzussal az érintett szereplők bevonásával meghozni – jelezte.

Tőke Ervin, az áprilisban alakult MINTA-nak, az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) köthető ifjúsági szervezetnek az elnöke azt mondta, céljuk, hogy minél több fiatal foglalkozzon a közélettel és közvetítő szerepet szeretnének betölteni az EMNP és az ifjúság között. Jelenleg a szervezetépítés elején járnak, de igyekeznek bekapcsolódni a néppárt munkájába.

Szabó József, a MIÉRT képviseletében rámutatott: nagyon fontos, hogy amikor ifjúságpolitikáról beszélnek, akkor a szakmai képzésekre, konferenciákra is odafigyeljenek.

Majzik Balázs, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője hozzátette: fontos, hogy ne problémaként, hanem lehetőségként, erőforrásként tekintsenek a fiatalokra, és megszólítsák őket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!