Új választásokat követel 69 közéleti személyiség

Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat ma délelőtt ismertették Budapesten. A dokumentum aláírói között van mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke, Zlinszky János, az Alkotmánybíróság egykori tagja, Czakó Gábor és Lányi András író, Elek István közíró, Fábry Sándor humorista, Gazsó Ferenc és Granasztói György egyetemi tanár, Hankiss Elemér szociológus, Makovecz Imre építész, Schäffer Erzsébet újságíró valamint Schneller István, Budapest volt főépítésze.

Az MTI-hez ma délelőtt eljuttatott nyilatkozat a 69 közéleti személyiség (az aláírókhoz a Professzorok Batthyány Köre testületileg is csatlakozott) azért követeli a jelenlegi országgyűlés feloszlatását, hogy „ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak” és hogy „az adósságválságot a kormány ne használhassa az ország kiárusítására”.

Álláspontjuk szerint az új választások kiírása a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele.

A nyilatkozatot aláírók programjukat öt pont köré csoportosították, mint írták, elvárják, hogy akiket majd a többség bizalma az ország élére állít, azok e szerint járnak majd el. Ezekben egyebek mellett azt javasolják, hogy a közművek maradjanak közösségi tulajdonban, vessenek véget a falusi iskolahálózat lerombolásának, állítsák le a forráskivonást az egészségügyből és védjék meg a hazai piacokat.

A „politika becsületének helyreállítása érdekében” követelték továbbá a személyi felelősség növelését, a döntési folyamatok nyilvánosságát, a társadalmi vitát a választási törvény reformjáról.

Lányi András újságírók előtt azt hangoztatta, közvetíteni kívánnak az eltérően gondolkodók, mint például „Makovecz Imre és Tamás Gáspár Miklós (közíró) között”. Mint mondta, ma döbbenetes kárt okoz az országban az a megosztottság, amely a pártpolitika játékszerévé teszi az embereket.

Közölte, meggyőződésük, hogy a súlyos válságból a kiút nem a megmaradt közvagyon kiárusításában, nem a hazai vállalkozók tönkretételében és az ország kiárusításában van.

Lányi úgy látja, a szocialisták már „másodszor játsszák el az országgal”, hogy választási ciklus közben előhúznak a cilinderből egy új miniszterelnököt, „aki, nyeretlen kétévesként, nem felelős az addig történtekért”. Ez a taktikázás gúnyt űz a demokrácia alapelvéből, ez a demokratikus jogállam rendjének a megcsúfolása, amit meg kell akadályozni – jelentette ki.

Lányi András szerint az MSZP kongresszusán nem véletlenül énekelték el ismét az Internacionálét, mert mind mondta, „most megint sikerülni fog eltörölni a múltat, eltörölni a felelősséget az elmúlt évek esztelen gazdálkodásával kapcsolatban”.

Közölte, az aláírók azt remélik, hogy nyilatkozatuk követelésévé válik azoknak a mozgalmaknak, amelyek hozzájuk hasonlóan a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és az új választások kiírását követelik. Ezek számára kínálunk fel egy közös programot – mondta Lányi András.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!