Választások kiírásáért tüntettek a civilek

Azonnali előre hozott választást követeltek a Civil Összefogás Fórum által a Hősök terére meghirdetett demonstráció szónokai vasárnap délután Budapesten. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: a megjelenő radikális erők inkább az MSZP-től, mint a Fidesz–KDNP-től hódítottak el szavazatokat az európai parlamenti választásokon, míg az SZDSZ 2 százalékos eredményével „a Munkáspárt riválisává” süllyedt.

Csizmadia László, a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke mintegy 1500 ember előtt azt mondta: ha azonnali hatállyal nem oszlatják fel a parlamentet és nem írják ki az előre hozott választásokat, akkor országos sztrájkot és polgári engedetlenséget hirdetnek.

Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője arról beszélt, hogy június 19-ét, amikor 1991-ben az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot, nemzeti ünneppé, Magyarország függetlenségi napjává kell nyilvánítani, ezt a következő, nemzeti kormánynak kell megvalósítania. A tömeg erre hosszasan skandálta, „elvtársak, vége!”

A Civil Összefogás Fórum Utolsó figyelmeztetés címmel meghirdetett demonstrációja a Hősök terén kezdődött, majd a résztvevők az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út– Alkotmány utca érintésével átvonulnak a Kossuth térre. A demonstrációja végén Fricz Tamás alapító szóvivő azt mondta: június 7-én, az európai parlamenti (EP) választásokon a szavazók 82 százaléka megvonta a bizalmat a Bajnai-kormánytól, ezért azonnali választásokat kell kiírni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!