Valóban szükség volt a Főgáz eladására?

A főváros is nehéz évnek néz elébe, mert az állami támogatás reálértéken öt százalékkal csökkenne, a főbb költségvetési számok azonban nem támasztják alá, hogy valóban szükség volt a Főgáz eladására - mondta Bagdy Gábor, a fővárosi KDNP-frakció vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A frakcióvezető elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat minden évben deficites költségvetést tervez, de az minden évben szufficites lesz, a fejlesztésre előirányzott összegek nagy részét ugyanis nem használják fel. Tájékoztatása szerint a 2008-as költségvetésben szereplő fejlesztési pénzek 40 százalékát költötték csak el. Kiemelte, hogy olyan beruházásokat kell elindítani, amelyek meg is valósulnak.
  
 A 2009-es költségvetés előirányzatáról szólva Bagdy Gábor kiemelte, hogy a fővárosnak is takarékoskodnia kell, mert reálértéken öt százalékkal csökkennek az állami támogatások, és az intézmények működési támogatása is kevesebb lesz 3,5 milliárd forinttal.

A frakcióvezető megkérdőjelezte a Főgáz eladásának szükségességét, szerinte nem állja meg a helyét a közgyűlés azon indoka, hogy az uniós pályázatok önrészeként szükség van az eladásból származó 180 milliárd forintra. Hangsúlyozta, hogy a 2009-es költségvetési koncepció alapján pénzügyi okok miatt nem indokolt a részvények eladása, és a hétéves fejlesztési terv sem számol az értékesítésből befolyó pluszpénzekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!